Gróf Dávid (Honvéd)

A mérkőzésről:

– Jó hozzáállást tanúsítottunk, megmutattuk, hogy milyen az igazi kispesti szív. Büszke vagyok arra, ahogyan játszottunk. Egy-egy pontatlanság volt, egyszer ugye belehibáztunk, abból gólt is kaptunk. Az egészet összevetve azonban – főleg így, hogy emberhátrányban fejeztük be – nem olyan rossz ez az 1-1. A végén, ha lett volna egy pici szerencsénk, nyerhettünk volna.

A bírói ítéletekről:

– Ha (Nagy) Geri ott hozzáért, akkor az tényleg egy sárga lapos ütközés volt, és neki ugye már volt sárgája. Nehéz az ilyeneket megítélni, és ilyenkor ugyebár a bíró dönt. Az viszont, hogy emberhátrányban hogyan játszottunk, szerintem példaértékű. Nekem kicsit sok volt a sárga lap, én nem éreztem ennyire durvának a találkozót, de persze minden játékvezető másképp ítéli meg. Van, aki több lapot ad, és van, aki kevesebbet. Ez most egy ilyen meccs volt.

A tulajdonosváltásról:

– Hemingway úrnak köszönettel tartozom, mert megadta a lehetőséget, hogy az NB I-ben játsszak. Hálás vagyok neki ezért. Persze, senki sem szereti ha nagy változások vannak, vagy ha egy olyan ember elmegy, aki nagyon közel állt hozzánk, de most már csak a jövőre koncentrálunk. Az új tulajdonosok nagyon rendes embereknek tűnnek, és érdekli őket, hogy mi lesz a Honvéddal.

A jövőjéről:

– Szeretnék az utolsó meccsekre, és a kupára koncentrálni. Igyekszünk minél előrébb végezni, és még kupát szeretnék nyerni a Honvéddal, aztán a családommal, és a menedzseremmel közösen eldöntjük, hogy mi lesz a jövőm.

Sosem zárnám, és nem is zártam ki, hogy a Honvédnál maradok, nekem nagyon sokat jelent ez a klub, úgyhogy azt mondom, hogy bármi előfordulhat még.

Vannak ajánlataim, de csak a szezon végén szeretnék döntést hozni.

Fotó: facebook.com/1909foto

Gazdag Dániel (Honvéd)

A mérkőzésről:

– A meccs végén volt két nagy lehetőségünk is, sajnos egyikből sem lett gól. Talán ha Danilo felnéz, akkor pontosabban tudja bepasszolni, de gondolom, azt hitte, hogy a nyomában vannak, ezért gyorsabban akarta megoldani. (Nagy) Gerit kiállították a 60. perc környékén, nagyon nagy dolog, hogy utána nem kaptunk gólt, de ez megpecsételte a sorsunkat, nem tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna.

Nagyon vissza kellett állnunk. Nehéz volt így a vége, mert nem tudtunk annyira felérni a kapu elé. A végén sikerült kétszer, ezeket mindenképpen be kellett volna rúgni.

A Debrecen egy olyan csapat, amelyik hozzánk hasonlóan a harmadik helyért küzd, ezért is lett volna duplán fontos, hogy megnyerjük a mai meccset. A jövő héten ugyanilyen meccsünk lesz az Újpest ellen, azt mindenképpen szeretnénk behúzni, próbálunk a bajnokságban is a lehető legjobb helyen végezni, és a Magyar Kupában is.

A tulajdonosváltásról:

– Nagy változások a mi életünkben nem voltak. Jöttek az új tulajok, bemutatkoztak, nagyjából ennyi történt. Mondták is, hogy a nyárig nem lesznek nagy változások, talán akkor lesz egy-két dolog. Én úgy gondolom, hogy megy minden a saját medrében.

A büntetőről:

Közelről láttam az esetet, mert ott jöttem középen (Holender) Filip mellett. Ezt azért 10-ből 9-szer be szokták fújni. Filip szépen betolta a védő mögé a labdát, ő hátulról felborította, úgyhogy maximálisan jogos volt a büntető.

Kicsit keményebb meccs volt az átlagnál, de ez azért van, mert a Debrecen és mi is a dobogóért küzdünk, pont egymás ellen. Várható volt, hogy keményebb meccs lesz, de abszolút nem probléma az, ha ilyen meccseket játszunk.

Fotó: dvsc.hu

Csősz Richárd (Debrecen)

Első NB I-es góljáról:

– Kaptam egy szép labdát Bényei Balázstól, átvettem, aztán nem is néztem fel, mert éreztem, hogy hol a kapu, és hál’ Istennek be is találtam. Nem is nagyon volt másra időm. Nem néztem vissza még a gólomat, de ott és akkor úgy éreztem, annyi helyem van, hogy onnan el kell lőni.

A mérkőzésről:

– A széleken megvoltunk létszámban, de időnként nagyon felmentünk, akkor megkontrázhattak volna. Utána rendeztük a sorainkat, és nem volt probléma a játékunkkal. Most az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. A meccs végén volt egy kapufánk Bódi Ádám szabadrúgásából, de ezt el kell felejtenünk, innentől a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk.

Batik Bence (Honvéd)

– Ha a meccs képét nézem, nem érzem úgy, hogy győzelemmel ér fel az egy pontunk. Több helyzetet alakítottunk ki, a végén is eldönthettük volna a meccset, három olyan lehetőségünk, illetve ziccerünk volt, amit be kellett volna rúgni vagy fejelni. Én sem fejeltem be, úgyhogy kicsit személyes is ez a dolog. Ha lett volna ott a végén egy pontos bepassz, akkor begurítottuk volna az üres kapuba, és örülnénk a három pontnak, de nem így lett. A Vidi ellen is jól játszottunk, most is jól játszottunk, úgyhogy remélem, hogy ezt a formánkat tudjuk továbbvinni.

Fotó: dvsc.hu

Varga Kevin (Debrecen)

A mérkőzésről:

– Előzetesen az volt a célunk, hogy maradjon a különbség. A meccs képe alapján azt tudom mondani, hogy felfokozott hangulatú meccs volt, igazi rangadó volt. Volt minden: tizenegyes, kiállítás, két gól. Jobban is kijöhettünk volna a mérkőzésből. Ha egy kicsit pontosabbak vagyunk, és jobbak a befejezések, akkor nyerhettünk volna, de meg kell becsülnünk ezt az egy pontot. A bajnokság végén kiderül majd, hogy ez mennyit ér nekünk.

A kiállítás után higgadtabbnak kellett volna lennünk. Ott nagyon gyorsan túl akartunk esni a második gólon, és le akartuk hozni a mérkőzést, ez hiba volt.

Amellett sem mehetünk el, hogy a végén volt néhány meleg szituáció számunkra. Tudtuk, hogy a Honvédnak jönnie kell, hogy nagyobb esélyük legyen a bronzérem megszerzésére. Vártuk is, hogy még feljebb merészkednek majd, de nem tudtunk mögéjük kerülni, ebben sajnos most ennyi volt. Kellően kemény mérkőzés volt, mindkét csapat tudta, hogy rangadót játszik. Sportszerűtlen megmozdulások nem nagyon voltak, sőt szerintem nem történt olyan durvaság, ami nem pályára illő.

A játékvezető jól reagálta le, ha nem ad sárga lapokat, valószínűleg átment volna durvaságba a mérkőzés. Ilyen egy rangadó.

Az idei teljesítményéről:

– Sosem leszek megelégedve magammal. Tény, hogy többet várnak tőlem, mind a csapat, mind a közönség. Mondhatni, hogy kicsit magasra tettem a mércét, de szeretném ezt megtartani. Számomra a csapat az első, az a legfontosabb, hogy a játékommal segíteni tudjak a csapattársaimnak. Hogy éppen gólokkal, gólpasszal, mezőnymunkával vagy védekezéssel kell, azt mindig az adott meccs hozza.

Egy biztos, hogy támadóként a statisztikáimat javítanom kell a gólok és gólpasszok terén.

WERNIGG MÁRTON

NB I: Hátrányból nyert a Fradi, Kassai döntő gólt vett el a Pakstól – eredmények, videók