A Honvéd és Rossi is reagált Van der Meer hollandiai nyilatkozatának állításaira

A csakfoci.hu George F. Hemingwayt és Marco Rossit is elérte a furcsa kispesti ügyben. Egyre bonyolódik a helyzet Erik van der Meer - állítólagos - mondatai miatt.
Budai László 2017. november 24., péntek 14:29
A csakfoci.hu George F. Hemingwayt és Marco Rossit is elérte a furcsa kispesti ügyben. Egyre bonyolódik a helyzet Erik van der Meer - állítólagos - mondatai miatt.
Szerző: Budai László 2017. november 24., péntek 14:29

A csakfoci.hu is beszámolt arról a holland cikkről, amely szerint Erik van der Meer, a Honvéd vezetőedzője több érdekes állítással is kritizálta a kispestiek tulajdonosát, George F. Hemingwayt, a klubnál lévő körülményeket, valamint a korábbi vezetőedző, Marco Rossi játékstílusát.

Honlapunk szerette volna, ha az összes érintett résztvevő megszólal az ügy kapcsán. Sikerült elérnünk George F. Hemingwayt, aki annyit mondott, a Honvéd közleményben reagál majd, azt közöljük. Pénteken nap közben meg is jelent a kispestiek honlapján a klub közleménye.

Hemingway mellett megkerestük Marco Rossit is. Fontos kiemelni, hogy az olasz mester még a Honvéd közleménye előtt, a holland cikkben megjelentekre reagált.

- Ami a lehetetlen eredményt illeti, szerintem csak azért, mert valaki akkor csodának nevezte, amit elértünk, nem csoda volt azért a bajnoki címünk, csodára csak egy ember volt képes, úgy hívták, hogy Jézus Krisztus… Kétségtelenül olyan eredményt értünk el, amit senki nem várt, amit nagyon akartunk, amit a szenvedélyünk és a játékosok tudása révén értünk el, nélkülük ez nem sikerült volna. Nem szokásom válaszolgatni, üzengetni, most sem tenném. Általánosságban mondom azoknak, aki védekező Honvédról beszélnek, hogy nézzék meg azért a statisztikákat a múlt idényben, láthatják, hogy azért a labda javarészt nálunk volt, kivételt jelentettek a Videoton vagy a Ferencváros elleni rangadók, de azok sem mindig.

A meccsek többségében a labdabirtoklásban, a gólhelyzetek számában, a kialakított lehetőségekben az ellenfeleink fölé nőttünk. Ha valaki azt mondja, hogy védekező focit játszottunk csak azért, mert három belső védővel álltunk fel, az téved, nem mond igazat.

Minden játékrendszer más és más, játszhatok sokkal védekezőbben ennél akár 4-2-4-ben is. Sokkal inkább múlik azon, hogy milyen nyomást tudsz gyakorolni az ellenfélre, mennyit van nálad a labda, stb. Mindenki úgy gondolkodik a futballról, ahogy akar. Olyat csak az mond, hogy védekező focit játszottunk, aki nem ismerte az akkori csapatot túl jól. De nem akarok ringbe szállni, a Honvédról beszélni, mert az már a múlt, egy olyan csapat, amelynél ugyan csodálatos időszakot töltöttem el, mindig jó szívvel gondolok vissza a csapatra, de most már a DAC edzője vagyok, és tovább kell lépnem, örülök, hogy itt dolgozhatok.

Az ominózus holland cikk

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz