A Honvéd edzője keményen beletárazott Hemingway-be: "Még az amatőr kluboknál is jobb, mint itt"

Budapesten látogatta meg a népszerű holland újság, a Voetbal International Erik van der Meert, a Honvéd edzője pedig számos témáról beszélt a lapnak. Ráadásul nagyon furcsa dolgokat mondott a kispesti közegről és főként a klub tulajdonosáról.
Mokány Lajos 2017. november 23., csütörtök 20:19
Budapesten látogatta meg a népszerű holland újság, a Voetbal International Erik van der Meert, a Honvéd edzője pedig számos témáról beszélt a lapnak. Ráadásul nagyon furcsa dolgokat mondott a kispesti közegről és főként a klub tulajdonosáról.
Szerző: Mokány Lajos 2017. november 23., csütörtök 20:19

Erik van der Meer először a kispesti klub szerényebb anyagi lehetőségeiről beszélt. Azzal kezdte, hogy a sportsikerekkel kapcsolatos ambíciók és az üzletiek nem igazán vannak egyensúlyban.
- A tulajdonosunk borzasztóan nehezen ad pénzt bármire is. Minden téren van egy limitünk, és azon felül extra pénzt rettentően nehéz tőle szerezni. Pedig tehetős, mégis nagyon smucig.

Minden kérésnél el kell neki mondani, miért lenne arra szükség, indokolni kell neki, ami rendjén is lenne, de egy idő után már fárasztó.

Extra bevételre lehet egyébként szert tenni a magyar bajnokságban a fiatalok játszatásával és a kevesebb légiós bevetésével, és a legtöbb klubnak nincs erre a szüksége az NB I-ben, de a Honvédnak igen. A többiek komoly szponzori pénzeket kapnak, a magyar bajnoknál azonban nincsenek nagy támogatók - mondta van der Meer, aki a stadiont és annak környezetét is kritizálta.
- Úgy néz ki a környezet, mintha 80 évet visszaugrottunk volna az időben. Hollandiában még az amatőr ligákban is jobb a helyzet.

A Honvéd edzője hosszasan beszélt George F. Hemingwayről is, akiről fura és nyílt jellemzést adott.
- Csak főnöknek hívom őt. Olyan ember, akire nem lehet nem odafigyelni, mert nem is úgy néz ki, mint egy átlagos tulajdonos, sokkal inkább néznéd őt a meccseken szurkolónak.

Amikor a Hapoel Beer-Sevával játszottunk a BL-selejtezőjében, és megjelent az izraeli miniszterelnök, tulajdonosunk melegítőben jelent meg, nem ügyelt arra, hogy olyannak tűnjön, mint aki a klubot képviseli, igaz, ilyen környezetben nehéz is lett volna.

"Rossival szemben nálam szabadok a játékosok"

A holland szakember szerint ő csak elbukhatja a Marco Rossival szembeni összevetést. Van der Meer burkoltan még az aranyat nyerő edzőnek is odaszúrt.
- Ha választanom kellene szurkolóként kettőnk között, őt választanám, hiszen szinte lehetetlen eredményt ért el tavaly, amikor bajnok lett. A drukkereket pedig ez érdekli.

De én nem ilyen vagyok, az én filozófiámban sokkal szabadabbak a játékosok, élvezhetik is a futballt, nem úgy, mint tavaly,

amikor csak az eredmény számított, ezért egy visszafogott, lebutított játékot játszottak - ebben Rossi olaszos védekezési stílusa is benne volt, ez szemben áll az én játszósabb focimmal. Idén egyébként az első hat hely valamelyike a reális cél.

A Honvéd egyébként jelenleg negyedik a tabellán, más kérdés, hogy ha a holland edző ilyeneket nyilatkozik, akkor azzal elősegíti-e a tartós budapesti munkavállalását.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz