A kispestiek szerződtették a zöld-fehérek korábbi labdarúgóját, Batik Bencét. Ő a Honvéd negyedik nyári igazolása.
Eke Uzoma, Holdampf Gergő és Fousseni Bamba után Batik Bence is a Honvédnál folytatja pályafutását. A 24 esztendős, belső védőként bevethető futballista a Ferencvárosi Torna Clubtól érkezik a Honvédhoz - jelentette be a kispesti klub.
Batik Bence Szegeden a Tisza Volánban kezdte a pályafutását, majd a szombathelyi Illés Akadémia, a Hódmezővásárhely, a Kistelek és a Kiskundorozsma játékosa volt, aztán 2012 telén az FTC szerződtette az akkor még csak 19 éves futballistát, aki a 2013/2014-es szezonban az MTK kölcsönjátékosa volt.
Átigazolások
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)
Ex-Fradi
Keane végre a PL-ben?
A Ferencváros korábbi trénere, Robbie Keane lehet a Crystal Palace egyik kiszemeltje, amennyiben a londoni klub meneszti Pierre Sage-ot.