A Honvéd kapusa iszonyatos élmény után a magyar válogatottnál: "Hazudnék, ha azt mondanám, meglepett a meghívó"

Szappanos Péter bízik benne, a Honvéddal is profitál a magyar válogatottnál töltött időszakból.
Dudás Gábor 2021. november 18., csütörtök 9:50
Szappanos Péter bízik benne, a Honvéddal is profitál a magyar válogatottnál töltött időszakból.
Szerző: Dudás Gábor 2021. november 18., csütörtök 9:50

A Budapest Honvéd nyáron igazolt kapusa, Szappanos Péter először kapott meghívót a magyar válogattot keretbe, ahol harmadik számú hálóőrként, testközelből élhette át a San Marino és Lengyelország elleni győztes vb-selejtezőket.

- Fantasztikus érzés volt a nemzeti csapatnál töltött időszak, már eleve az is, hogy beválogattak. Szerencsére jól fogadtak a társak, a csapat felét ismertem, mindenki nyitott volt, könnyen ment a beilleszkedés. Ez egyébként látszik a pályán is, hiszen nagyon együtt vannak a játékosok – mondta Szappanos a honvedfc.hu-nak.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy meglepett a meghívó, ugyanis nagyjából két és fél éve fogalmaztam meg célul, hogy szeretném, ha idővel az én nevem is benne lenne a pakliban. Az Európa-bajnokság előtt is hallottam olyan híreket, hogy szóba kerültem és minden egyes kerethirdetés előtt bizakodtam.

Nem ért csalódásként, ha nem kaptam meghívót, de reméltem, hogy eljön majd az idő. Természetesen szeretnék pályára is lépni a válogatottban, az lenne a csúcs, azonban már az is nagy dolog, hogy meghívót kaptam.

Szappanos hozzátette, San Marino ellen mindenképpen győzelemmel akartak búcsúzni a nézőktől, s örömmel látták, hogy a hideg és a tétnélküliség ellenére is szép számban gyűltek össze a szurkolók a Puskás Arénában. Majd következett a világbajnoki selejtezőket záró lengyelországi mérkőzés, ahol a mieink ismét bebizonyították, felveszik a versenyt a magasabban rangsorolt riválisokkal szemben.

- Abból a szempontból is nagyon jókor jött a meghívó, hogy lehetőségem nyílt arra, hogy kicsit kitisztuljon a fejem, új impulzust kapjak, ami nagyon fontos ebben a nehéz időszakban – utalt a kapus klubja helyzetére.

– Iszonyatosan megvisel, ami a csapattal történik, ilyenkor először mindig magamban keresem először is hibát, ezért is remélem, hogy a válogatottnál szerzett pozitív élmények segítenek.

Szakmailag és emberileg is sokat adott nekem ez a bő egy hét, bízom benne, hogy a Honvédban is tudok ebből profitálni - mondta a 31 éves hálóőr.

A 8. helyen álló Honvéd az MTK Budapestet fogadja majd a hétvégén, az OTP Bank Liga 13. fordulójában.

Átigazolások
Paks
Lenzsér Bence: 2029
A paksiak bejelentették, hogy újabb három évre írtak alá alapemberükkel, Lenzsér Bencével, akinek így már 2029-ig érvényes a szerződése.
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.
Tovább az összes átigazoláshoz