Szinte minden jegy elkelt a labdarúgó OTP Bank Liga "döntőjére", a szombati zárófordulóban sorra kerülő Budapest Honvéd-Videoton FC összecsapásra, amely a bajnoki címről dönt.
A fehérvári klub hivatalos honlapja arról számolt be, hogy hétfő délutánra már mind az 1500 vendégjegy elfogyott, míg a házigazda kispestiek arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a közel nyolcezer értékesítésre kiadott belépőből már csak "néhány darab" elérhető. A Honvéd jelezte ugyanakkor, hogy amennyiben lehetséges, akkor még biztosítanak néhány jegyet a fehérvári szurkolók számára is. Ez később meg is történt, a Vidi-drukkerek további 200 jegyet vásárolhatnak meg.
Mindez azt jelenti, hogy közel tízezer néző szurkol majd a Bozsik Stadionban. A Budapest Honvéd 32 fordulót követően 62 ponttal áll az élen, több győzelmének köszönhetően előzi meg az azonos pontszámmal álló Videotont, így szombaton már a döntetlen is neki kedvezne.
(mti)
Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.