Ezért tette ki Halmosit a Haladás - az ügy háttere

A csakfoci.hu információi szerint egyik csapattársával kialakult konfliktusa vezetett odáig, hogy a Haladás száműzte az első keretből a szombathelyiek 39 éves, korábbi magyar válogatott középpályását. A Haladás később gyakorlatilag hivatalosan is megerősítette információnkat.
Dudás Gábor 2019. február 14., csütörtök 12:47
A csakfoci.hu információi szerint egyik csapattársával kialakult konfliktusa vezetett odáig, hogy a Haladás száműzte az első keretből a szombathelyiek 39 éves, korábbi magyar válogatott középpályását. A Haladás később gyakorlatilag hivatalosan is megerősítette információnkat.
Szerző: Dudás Gábor 2019. február 14., csütörtök 12:47

Mint ismeretes, az NB I-ben a kiesést jelentő 12. helyen álló Szombathelyi Haladás szerdán jelentette be, hogy a klub korábbi válogatott játékosa, Halmosi Péter a szerda délelőtti edzést követően fegyelmi okok miatt kikerült az első csapat keretéből - a klub a döntést Horváth Ferenc vezetőedzővel egyetértésben hozta meg.

Bővebben Tóth Miklós ügyvezető sem kívánt beszélni az ügyről és az okokról, mindössze annyit mondott, hogy "Halmosi határozatlan ideig nem látogathatja az első csapat tréningjeit".

Honlapunk információi szerint Halmosi egy csapattársával történt konfliktus után veszítette el keretbeli helyét. Úgy tudjuk, a 39 éves középpályásnak fiatal nigériai csapattársával, a 20 éves Funsho Bamgboyével akadt konfliktusa a tréningen.

Információink szerint Halmosi többször is túlzott keménységgel, szemtanúk szerint a durvaság határát bőven túllépve lépett oda a légiósnak, amit aztán további verbális és fizikai konfliktus is követett a csapaton belül.

Végül Halmosit felmentették az edzések látogatása alól.

FRISS: A Haladás cikkünk megjelenése után a honlapján közölt röviden részleteket az ügyről. Bár nem nevesítették Bamgboyét, megerősítették, hogy Halmosi az egyik csapattársával szemben viselkedett elfogadhatatlan módon.

"Halmosi Péter a Haladás szerdai délelőtti edzésén az egymás közötti játék során több alkalommal is veszélyeztette egyik játékostársa testi épségét és többszöri figyelmeztetés után is sportszerűtlenül viselkedett. Ez tehát a döntés valódi oka" - írta a haladas.hu.

Átigazolások
NB III
Milovanovic az edző
Az elmúlt években Lipcsei Péter segítőjeként a Soroksárnál dolgozott Dejan Milovanovic mentheti meg az NB III-as Pénzügyőrt a kieséstől.
Visszatérhet a korábbi Fradi-tréner
Thomas Doll
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt.
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
Tovább az összes átigazoláshoz