Sigérnek ezért van hiányérzete: "Nem tudtunk gólt rúgni, az ellenfél védői hősiesen mentettek"

A Ferencváros középpályásának, Sigér Dávidnak hiányérzete van amiatt, hogy fölényben játszottak, azonban a helyzeteiket nem tudták gólra váltani és reméli, a visszavágón sikerül kiharcolniuk a továbbjutást.
Csakfoci Admin 2019. augusztus 22., csütörtök 22:13
A Ferencváros középpályásának, Sigér Dávidnak hiányérzete van amiatt, hogy fölényben játszottak, azonban a helyzeteiket nem tudták gólra váltani és reméli, a visszavágón sikerül kiharcolniuk a továbbjutást.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. augusztus 22., csütörtök 22:13

Mint ismeretes, a Ferencváros 0-0-s döntetlent játszott a litván bajnok Suduva csapatával az Európa Liga-selejtezőjének első felvonásán. A találkozó után a Fradi középpályása, Sigér Dávid csalódottan nyilatkozott.

Igazából csak amiatt van hiányérzetem, hogy nem tudtunk gólt rúgni. Uraltuk a mérkőzést, az történt, amit akartunk – kezdte értékelését az M4 Sportnak Sigér Dávid. – Az ellenféltől azt kaptuk, amire számítottunk. Abból tudtak helyzetet kialakítani, hogy elrúgták a labdát oldalról és azokat megcsúsztatták, majd érkeztek, plusz a szabadrúgásokból. 

Az első félidőnek a legelején volt egy-két olyan pillanat, ami elég necces volt, de azonkívül úgy érzem, uraltuk a játékot.

Sokkal több lehetőséget alakítottunk ki, csak valahogy a végén nem sikerültek az utolsó passzok, és ellenfél védői hősiesen mentettek – fogalmazott a Fradi középpályása, aki a riporter kérdésére kitért arra, hogy a pontatlanságok esetleg koncentrációs problémákra vezethetők vissza. – Nem gondolnám, hogy így lenne. Igazából úgy gondolom, a társak is megpróbáltak mindent. Készülni kell a visszavágóra, meg kell nézni, mit csináltunk jól és mit nem.

Végül az egy hét múlva esedékes visszavágóról is szót ejtett.

Gólokban több kell, és azt gondolom játékban is, de megnézzük, miben lehet még fejlődni.

Olvastad már?
Rebrov: "Mérges vagyok, mert mindennap azt gyakoroljuk, hogy..."
A Ferencváros vezetőedzője elégedett volt a csapata mutatott játékával a Suduva elleni EL-rájátszás első felvonása után.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz