Rebrov: "Megérdemelten tettük zsebre ezt az eredményt" – a Dinamo elleni rossz tapasztalatok segítettek a Fradinak

A Ferencváros vezetőedzője szerint kemény mentális csatát vívott csapata az Espanyol elleni EL-csoportmeccsen. Szergej Rebrov szerint a Dinamo Zagreb elleni vesztes BL-selejtezőből tudtak erőt meríteni a védekezésben és ezt hasznosítani tudták a spanyolok ellen.
Csakfoci Admin 2019. szeptember 19., csütörtök 23:15
A Ferencváros vezetőedzője szerint kemény mentális csatát vívott csapata az Espanyol elleni EL-csoportmeccsen. Szergej Rebrov szerint a Dinamo Zagreb elleni vesztes BL-selejtezőből tudtak erőt meríteni a védekezésben és ezt hasznosítani tudták a spanyolok ellen.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. szeptember 19., csütörtök 23:15

Mint ismeretes, a Ferencváros bravúros döntetlent ért el az Espanyol ellen az Európa Liga H csoportjának első mérkőzésén. A talákozó után a Fradi vezetőedzője, Szergej Rebrov értékelte a látottakat.

Ez egy nagyon erős mentális csata volt. Az első tizenöt percben tökéletesen játszottunk, és utána jobban oda kellett tennünk magunkat. Úgy gondolom, szurkolók is örülhetnek, mert ez egy nagyon nehezen kiharcolt egy pont volt – kezdte Szergej Rebrov a meccs utáni értékelését a Sport TV-nek. – Az a dolgom edzőként, hogy elhitessem a játékosukkal, hogy helyük van itt, én is játszottam a Bajnokok Ligájában. Egy olyan csapattal játszottunk, akik a spanyol bajnokságban nagyon sokszor szereplnek. A gólig egyértelműen jól tudtuk kontrollálni a mérkőzést. A legtöbb játékosnak ez volt az első ilyen élménye. Nagyon nagy koncentrációt kellett helyeznünk a védekezésre. Otthon egy teljesen más mérkőzést tudunk játszani.

Nagyon megérdemelten tettük zsebre ezt az eredményt. A Dinamo Zagreb elleni rossz tapasztalatok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy képesek legyünk így védekezni, ami így egyértelműen fárasztó volt.

Az ukrán tréner a meccs utáni sajtótájékoztatón újságírói kérdésre kitért Isael lecserélésére, valamint arra is reagált, mennyire volt elégedett a játékosai magabiztosságával.

Isael az előző hónapban csak néhány percet játszott, sokat dolgozott, de ma ennyi volt benne. Boldog vagyok, hogy mindent megtett a csapatért, de még nem százszázalékos. A magabiztosság a játék része. Az első részében a meccsnek, láttuk, hogy ez egy új tapasztalat a számunkra. Meg kellett őriznünk az eredményt egy nagyon erős csapattal szemben, amely kiválóan futballozott, jól kontrollálta a labdát, ezért nagyot kellett küzdenünk védekezésben. A második félidőben próbáltunk kontrázni, de az már kevésbé sikerült – idézte Rebrov szavait a fradi.hu.

Hozzátette, a kapott gólnál ő sem látta pontosan, mi történt, még vissza kell majd néznie a felvételeken.

Olvastad már?
15 év után bravúrponttal kezdte az EL-csoportkört a Fradi: Döntetlen az Espanyol ellen – videó
A Ferencváros 15 év után bravúrt elérve, értékes döntetlent ért el az Espanyol ellen az Európa Liga H csoportjában.
Elolvasom
Átigazolások
FTC
Sebastian Bergier
Sebastian Bergier, Widzew Łódź csatára elárulta, hogy klubjához 2,5 millió eurós ajánlat érkezett a Ferencvárostól, ám azt a łódzi egyesület elutasította, ő pedig sajnálja a döntést.
Diósgyőr
Peter Ambrose
A Daily Record szerint Peter Ambrose a hivatalos "papírozás" véglegesítésére vár, hogy a Diósgyőri VTK-hoz szerződhessen. A támadó korábban az Újpest játékosa volt.
Budafok
Torvund Alexander
A 25 éves támadó, Torvund Alexander a Budafoki MTE játékosa lett, akivel a klub hosszú távú szerződést kötött - a román másodosztályú Szatmárnémetitől érkezett.
Tovább az összes átigazoláshoz