Lovrencsics: "A második félidőben kétszer jöttek el, az egyikből gólt is rúgtak" – elismerte hibáját

Lovrencsics Gergő a csakfoci.hu-nak elmondta, mindent megtettek a győzelem érdekében és ehhez megvolt a taktikai elképzelésük is, azonban az utolsó utáni pillanatokban kapott gól keresztülhúzta a számításaikat.
Csakfoci Admin 2019. november 28., csütörtök 22:42
Lovrencsics Gergő a csakfoci.hu-nak elmondta, mindent megtettek a győzelem érdekében és ehhez megvolt a taktikai elképzelésük is, azonban az utolsó utáni pillanatokban kapott gól keresztülhúzta a számításaikat.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. november 28., csütörtök 22:42

A csapat remekül játszott, kevésen múlott a győzelem az Espanyol ellen. Mi az, ami először megfogalmazódott benned a találkozót követően?

Az, hogy büszke vagyok a csapatra annak ellenére, hogy az utolsó másodpercekben kaptunk gólt. A játék képe alapján minden elismerésem a csapattársaké. Egy olyan mérkőzést játszottunk, amelyre lehet építeni a jövőben - mind a bajnokságban, mind esetleg a jövőre a nemzetközi porondra nézve – kezdte Lovrencsics Gergő a csakfoci.hu-nak.

Az odavágón egy szerencsétlen gólt kapott az Espanyol. Most ti kaptatok hasonlót. Mondhatjuk, hogy a sors keze volt a dologban?

Hirtelen most nem is gondoltam erre. Ma még lehet emiatt szomorkodni, de holnap már tényleg nem szabad. Van rá két napunk, hogy regenerálódjunk és felkészüljünk a Kaposvár elleni bajnokira.

A félidőben és a lefújás után mit mondott Szergej Rebrov vezetőedző?

Próbált nyugtatni minket, illetve azt emelte ki, hogy elől jobban tartsuk meg a labdákat, mert nagyon letámadtak minket. Személy szerint én nagyon keveset tudtam játékban lenni. Próbáltuk azt kihasználni, hogy három a háromban vagy négy a négyben védekeztek, és ezt különböző mozgásokkal próbáltuk megbontani úgy, hogy az üres területekbe játszottuk a labdákat.

Ezekben pontatlanok voltunk és nem tudtuk úgy megtartani a labdát, ahogy kellett volna.

Milyen tanulságokat lehet levonni a mai mérkőzésből?

Még nagyon frissek az élmények. Azt szeretnénk, hogy a második félidőben nyújtott teljesítményünk legyen alap a következő évekre. Nagyon jól lezártuk a területeket, hiszen labdavesztés után egyből visszatámadtunk, nem tudtak megkontrázni minket.

A második félidőben összesen kétszer jöttek el, és sajnos az egyikből gólt is rúgtak.

Viszont a letámadásunk kissé akadozott, főleg az első félidőben, de a másodikban is.

Nehéz időszakon vagy túl, hiszen a válogatottban is játszottál és a klubcsapatodban is. Mentálisan és fizikálisan hogy bírod ezt a hármas terhelést?

A helyzethez képest jól vagyok, azt leszámítva, hogy ma egy kellemetlen ellenfelet kaptam az oldalamon, aki nagyon dinamikus volt és jól cselezett. Sajnos egyszer úgy átvert, hogy gólt kaptunk belőle. A második félidőre a csapat feljavult, vele együtt én is, mivel át tudtam lendülni a kezdeti holtponton. Ahhoz képest, hogy Lengyelországban ebben az időszakban sokkal fáradtabb voltam, kifejezetten élvezem ezt a hármas terhelést.

LENKÓ PATRIK

Olvastad már?
Rebrov: "Abszolút felvettük a versenyt egy La Ligás ellenféllel" – még nem tudja, ki rúgja a következő büntetőt
A Ferencváros vezetőedzője büszke játékosaira, és azt mondta, ha úgy játszanak majd a Ludogorec ellen is, mint csütörtök este, biztosan nem lesz szégyenkeznivalójuk.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz