A Ferencváros nemrégiben újabb négy évre megválasztott elnöke, Kubatov Gábor az 1/1 Azurák Csabával c. műsorban a klub korábbi középpályásáról, Gera Zoltánról beszélt, és elmondta, búcsúmeccset fog kapni, hogy méltóképpen búcsúzhasson el a szurkolóktól.

Az időpont még kérdéses a búcsúmeccsről, hiszen eddig nem tudták sehova beiktatni. Számomra az a fontos, hogy egy ilyen pályafutás után méltóképp búcsúztassuk el, hiszen emberileg is példakép mindannyiunk számára – árulta el Kubatov, majd kitért a Fradi-városra is, amely a csúszások miatt 2022-re készülhet el.

Késében vagyunk, de elkészülhet a Fradi-város 2022-re. Még nem lehet tudni a pontos költségvetést, most körülbelül 25 milliárd forintnál járunk. Ez mind állami pénz, az egyesület nem tud ehhez hozzájárulni, a Ferencvárosi Torna Clubnak minden bevételét felemészti a működés, már az is nagy dolog, hogy stabil lábakon tudunk állni – tette hozzá.

Hozzátette, az új létesítményben a mostani 3500 gyerek helyett 5000 fiatal fog sportolni majd, valamint Európa-szerte kevés ilyen multisport egylet van, és céljuk elsődlegesen, hogy a szülők szívesen hozzák a gyerekeiket a Népligetbe.

Fradi: “Félórát késtem, megbüntettek” – nem garantált a légiós helye a kezdőben