Ahogy már arról a napokban beszámoltunk, argentin középpályással erősíthet a Ferencváros. A zöld-fehérek második nyári igazolása a Chacarita Juniorstól érkező Matías Rodriguez – írja a fradi.hu.

Matías Ezequiel Rodriguez 1993. március 29-én született Pablo Podestá városában. Ifista éveit nevelőegyesületében, a Chacarita Juniorsban töltötte, majd 2013 februárjában mutatkozhatott be a felnőtt csapatban egy Godoy Cruz elleni Copa Argentina-mérkőzésen.

Első idényében a harmadosztályban négy bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget, majd a második szezonban biztosította helyét a csapatban: huszonhárom fellépés mellett megszerezte első góljait is, előbb a Flandria, majd a Nueva Chicago ellen.

2014-ben tizenhat mérkőzésen lépett pályára, csapatával pedig kiharcolták a másodosztályba jutást.

A Chacarita alapemberként számolt Rodriguezzel, aki a 2016/17-es szezonban húsz találkozón vette ki a részét abból, hogy egy évvel később már az argentin első osztályban, a Primera Divísionban indulhatott csapata. A középpályás 2017. szeptember 27-én lépett először pályára az élvonalban, és egy gólja mellett öt gólpasszt is kiosztott a 2017/18-as idényben.

Rodriguez összesen kilencvenhét bajnoki mérkőzésen kilenc góllal járult hozzá ahhoz, hogy a Chacarita három év alatt előrelépjen a harmadosztályból az élvonalba. A kupában háromszor kapott lehetőséget, így 100 lejátszott tétmérkőzés után hagyja el anyaegyesületét első külföldi csapatáért.

NB I: Aláírt a kieső alapembere a Fradihoz – hivatalos