A Fradinak esélye sem volt a bravúrra: vereség Dániában - videó

Nem sikerült a bravúr: kettős vereséggel, 7-3-al maradt alul a Ferencváros dán ellenfelével szemben.
Mokány Lajos 2017. július 20., csütörtök 21:00
Nem sikerült a bravúr: kettős vereséggel, 7-3-al maradt alul a Ferencváros dán ellenfelével szemben.
Szerző: Mokány Lajos 2017. július 20., csütörtök 21:00

A Ferencváros totálisan felforgatott védelemmel lépett pályára - Gera volt a középhátvád, Csernik a szélsőhátvéd -, a zöld-fehéreken győzelmi kényszer volt. Ennek ellenére a dánok voltak a veszélyesebbek, sorra dolgozták ki a helyzeteket, de azok rendre kimaradtak. Bő félóra után viszont egy teljesen kijátszott akció végén Wikheim talált be (1-0).

A bajt tovébb fokozta, hogy Bőle Lukács is megsérült, őt is le kellett cserélni.

Csak egyenlíteni sikerült

Fordulás után sem igazán volt benne a veszély Thomas Doll csapatában a gólveszély, a több kihagyott dán helyzet viszont megbosszulta magát: Rui Pedro egy szöglet után fejjel egyenlített (1-1).

Nem sokáig maradt így: a dánokon lehetett látni, mit szeretnének megvalósítani, és egy újabb felépített támadás végén Poulsen beadását Nissen be is fejelte a kapuba (2-1), a végeredményt egy kontra után Sörloth állította be, így a Midtjylland 3-1-re nyert - megérdemelten, így Thomas Doll együttese kettős vereséggel búcsúzott.

Midtjylland - Ferencváros 3-1 (Wikheim 34., Nissen 71., Sörloth 81, ill. Rui Pedro 64.) - percről percre itt

Átigazolások
Légiósok
Sallói új szerződése
A Toronto FC hivatalosan bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Sallói Dániellel, aki így a 2027-es MLS-szezon végéig marad a klubnál, a megállapodás pedig egy további idényre szóló opciót is tartalmaz.
ZTE
Eladás klubrekordért
Hivatalossá vált, hogy klubrekordot jelentő összegért értékesítették az MLS-be Diego Borgest, aki mindössze hat bajnokit játszott a Zete színeiben.
Szentlőrinc
Visinka távozott
A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Visinka Ede vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak.
Tovább az összes átigazoláshoz