Több játékossal erősítené meg a keretét a román élvonalbeli CSM Iasi, az egyik labdarúgót pedig az NB I-ből nézték ki. A klubnál a Fradi válogatottját, Bőle Lukácsot szerződtetnék – számoltak be róla román lapok.

Bőle már volt a Iasi játékosa

A 28 éves futballista az elmúlt három szezont a jászvásári együttesnél töltötte, de aztán távozott onnan, és hazaigazolt a zöld-fehérekhez. Az FTC-nél négy bajnokin mindössze 116 percet futballozott ebben a szezonban, ennek elsődleges oka az volt, hogy a teljes idényben sérülésekkel küzdött.

Bőle éppen a legutóbbi fordulóban, a Vasas ellen tért vissza közel fél éves kihagyása után, a 85. percben állt be csereként.

Az edző Bőlét akarja

A Iasinál a prosport.ro érdeklődésére elismerték, hogy szívesen látnák ismét a magyar játékost.

– Kedvelem Bőle Lukács játékát, amikor a klubhoz érkeztem, érdeklődtem is felőle – kezdte Flavius Stoican vezetőedző, akit 2017 nyarán, azaz éppen Bőle távozásakor neveztek ki.

Amikor korábbi csapatommal ellene játszottunk, és elemeztük a Iasi játékát, Bőlét tartottuk a legveszélyesebb labdarúgónak.

BL, EL: A Fradi akár a Celtickel is kezdhet, a Vidire és a Lokira könnyebb kuparajt várna