Marco Djuricin erősen felemás idényt produkált az NB I-ben, a Ferencváros osztrák (kölcsön)játékosa ősszel nyolc gólt szerzett, csapata húzóemberei közé tartozott, de tavasszal nem megy neki a játék, mindössze kétszer kapott lehetőséget 90 percen át, gólt pedig november vége óta nem jegyzett a bajnokságban (sem).

A csapatával együtt visszaeső légiós a laola1.at oldalán beszélt a tavaszi szezonjáról.

Nem játszom, úgyhogy nem lehet szupernek nevezni a tavaszt. Nem vagyok túl elégedett a helyzetemmel, de leginkább én magam tehetek arról, ami történik. Van ilyen persze, hogy nem kapsz lehetőséget, ilyenkor még keményebben kell dolgoznod, és akkor újra játszhatsz. (…) Nem játszottam jól az utóbbi időben, mondjuk a balszélen kaptam leginkább lehetőséget, ami nem igazán az én posztom. Az ősszel csatárként sokkal jobban ment, jöttek a gólok is. Csapatként sem megy nekünk a játék mostanában, elég nagy a káosz nálunk ebben az idényben. Nem tudjuk azt a teljesítményt nyújtani, amit szeretnénk.

Jön a Fradi-K.O. a Magyar Kupában? Nyerj akár 29-szeres pénzt itt! 

Bár Djuricin nem bánja, hogy tavaly nyáron Magyarország és az FTC mellett döntött, még egy (kölcsön)kalandba nem akar belevágni az idény végeztével.

Mindig jó új tapasztalatokat szerezni. A Salzburg tavaly nem számolt velem, más lehetőséget kellett keresnem. Mondjuk arra gondoltam, hogy csatárként számolnak majd velem és egy csomó gólt szerezhetek majd, hogy utána visszamehessek Salzburgba. Aztán egészen másképpen alakult. (…) az biztos, hogy a nyáron visszatérek a Red Bullhoz. Őszintén szólva, nincs sok kedvem már a kölcsönjátékhoz, ha klubot váltok, csak a végleges megoldás érdekel. De ez nem lesz egyszerű, hiszen a Salzburg anno igen sok pénzt fizetett értem, és érthető, hogy ebből valamennyit viszont is akarnak majd látni. Ha nem így alakul, akkor jó lesz nekem talán Salzburgban is.

A támadót korábban a már édesapja, Goran Djuricin által irányított Rapid Wiennel is hírbe hozták, de egyelőre kétséges, lehet-e “családegyesítés” a nyáron.

Még nem igazán tudok erről semmit mondani, nem tudom, lehetséges-e egy ilyen megoldás a Salzburg részéről. De persze el tudom képzelni, hogy a Rapidnál folytassam, majd meglátjuk, mi történik a következő 1-2 hónapban. Az biztos, hogy a szezon után visszatérek a jelenlegi klubomhoz.