Mint ismeretes, ismét korán véget ért a nemzetközi szereplés a Ferencvárosnál: a tavalyi NB I-es ezüstérmest az izraeli Maccabi Tel-Aviv búcsúztatta az Európa Liga 1. selejtezőkörében, összesítésben 2-1-gyel, a zöldek tehát nem tudták borítani a papírformát az előzetesen esélyesebbnek tartott riválissal szemben.

A két EL-mérkőzésen Thomas Doll előbb Böde Dánielt, majd Varga Rolandot is kihagyta a kezdőcsapatból. A csatár a hazai találkozón, majd a visszavágón is csak csere volt, előbbi találkozón a 80. percben, utóbbin pedig a 74.-ben állt be, előbb az izlandi Kjartan Finnbogason, majd az ukrán Ivan Petriak helyére.

A két, nyáron igazolt légiós a Diósgyőr elleni bajnokin már nem lesz ott a kezdőtizenegyben az MLSZ által kiadott névsor szerint. Finnbogason és Petriak is a kispadon ül majd 17:30-tól, a pályán lesz viszont az a Varga Roland, aki a Maccabi elleni viszavágón szorult ki a kezdőcsapatból. A magyar duó az előző idényben összesen 30 gólt szerzett az NB I-ben.

Az izlandin és az ukránon kívül Bőle Lukács nem szerepel majd a borsodiak ellen, a keretben sincs ott a neve, Leandro került be a csapatba.

Az FTC kezdőcsapata a Diósgyőr ellen: Dibusz – Lovrencsics G., Frimpong, Blazic, Heister – Spirovski, Leandro – Varga R., Gorriarran, Lanzafame – Böde

A váltás bevált, a Fradi Varga duplájával és Böde jó játékával verte 4-1-re a DVTK-t:

A Fradinak az NB I-ben jobban megy: Kiütötték a Diósgyőrt a rajton – videó