A címvédő és listavezető Ferencváros szerdán zárt kapuk mögött lejátszotta a második felkészülési mérkőzését a Groupama Arénában, az ellenfél ezúttal az NB I-ben kiesőhelyen álló Zalaegerszegi TE volt.

A fradi.hu tudósítása szerint kezdetben a hazaiak irányítottak, a 10. percben első komolyabb lehetőséget is kialakították – Isael ritmust váltott majd megindult a kapu felé, egy lövőcsel után azonban mellé lőtt. Két perccel később megszerezték a vezetést – egy kavarodás után Bolihoz került a labda a tizenhatos előterében, igazított rajta egyet, majd laposan a kapu jobb alsó sarkába lőtt. Az első félidőben aktívabban játszó zöld-fehérek többször próbálkoztak kapura lövéssel.

A 39. percben Isael sarokkal tette volna tovább a labdát Szánthónak, akit azonban buktattak a tizenhatoson belül, tizenegyest ítélt Solymosi Péter játékvezető. A labda mögé Haratin állt, aki a másik irányba küldte a zalaegerszegi kapust, a jobb alsóba gurított labdával megduplázta csapata előnyét.

Fordulás után lendületben maradt a Fradi. Az 55. percben Szánthó találta magát szemtől szemben a kapussal, de a lövése gyengére sikerült. Öt perccel később Blazic indította Csontost, aki fejjel visszatette a labdát Bolinak, de a lövés elmaradt. Az utolsó percekben a csereként beálló Lovrencsics ívelt előre Skvarkának, aki szép mozdulattal vette át a labdát, a tizenhatos sarkáról érkező csavart lövés a bal kapufán csattant.

Az eredmény nem változott, a Ferencváros 2-0-ra nyert a ZTE ellen.

Összefoglaló

Felkészülési mérkőzés, Groupama Aréna

Ferencváros-ZTE 2-0 (Boli 12., Haratin 40. – 11-esből)

Ferencváros: Dibusz – Botka (Lovrencsics, 63.), Blazic, Csontos, Civic – Haratin (Sigér, 63.), Leandro – Isael (Lodico, 80.), Skvarka, Szánthó (Ramadan, 78.) – Boli

ZTE: Demjén (Szemerédi, 70.) – Bolla (Kocsis, 63.), Katanec (Bobál D., 46.), Lesjak (Szépe, 46. (Sebestyén, 80.Ö), Tamás (Németh, 63.) – Bedi – Radó, Barczi (Ostrek, 46.(McWoods, 76.)), Bőle (Mitrovic, 46.), Babati (Zimonyi, 70.) – Bobál G. (Meshack, 46.)

NB I-es felkészülés: Nem bírt egymással a Fradi és a Paks