Továbbra sincs csapata Piotr Trochowskinak, aki mögött kiváló játékosmúlt áll, és még mindig csak 32 esztendős. A játékos a Bayern Münchennel Bundesligát, a Sevillával Európa Ligát, a német válogatottal Európa-bajnoki ezüstöt és vébé-bronzot nyert. A legutóbb az Augsburg alkalmazásában állt Trochowski azonban rendkívül sérülékeny, két hónapja is meg kellett műteni, jelenleg rehabilitációját tölti, és várhatóan már csak nyártól számíthat rá leendő csapata. A labdarúgót már féléve is szóba hozták a Ferencvárossal, német sajtóhírek többször arról is szóltak, hogy Thomas Doll szeretné megszerezni őt együttesének, és most ismét előkerült a téma.

– Jelenleg mindenre nyitott vagyok. Ha jön egy lehetőség külföldről, persze mindig fontosak a körülmények, az egész klubtól és a csapattól is függ a váltás – mondta Trochowski a Transfermarktnak adott interjújában. – Ha minden feltétel adott lenne, akkor azt mondanám, hogy rendben, belevágok a kalandba, mint ahogyan korábban a Sevillában is futballoztam három évet. Nekem mindig a futball van az előtérben. Főként azért, mert sokat voltam sérült, így mindig akkor vagyok a legboldogabb, ha játszhatok. Persze az anyagiak mindig szerepet játszanak a fociban, de a legfőbb célom, hogy olyan csapatban szerepelhessek, amely ragaszkodik hozzám.

 

Az interjú későbbi részében Trochowskit arról is megkérdezték, volt-e olyan edzője, aki különösen nagy hatással volt rá?

– Határozottan Thomas Doll az. Ő volt, aki Münchenből elhozott és önbizalmat adott a HSV-nél. Ez igazi áttörés volt a Bundesliga-karrieremben, ő biztosan egy olyan edző és ember, akinek sokkal tartozom. Nagyon örömteli és sikeres időszakot töltöttünk együtt. Még mindig kapcsolatban vagyunk egymással, nemrégiben edzettem is egy hetet nála Budapesten. Nem változott semmit, előbb vagy utóbb újra a Bundesligában dolgozik majd. Talán előbb, mint gondolnánk.

A játékost arról is megkérdezték, lehetséges-e, hogy a Ferencvárosba szerződjön?

– A jelenlegi helyzetemben nehéz bármilyen előrejelzést mondanom, legyen szó akármelyik irányról – mondta Trochowski félig-meddig kitérve a válaszadás elől.

Trochowski szerződtetése más másfél évvel ezelőtt, majd most nyáron is felmerült a zöld-fehéreknél, és úgy tűnik, a jelenlegi téli átigazolási időszak sem múlik el anélkül, hogy ne kerüljenek egymással kapcsolatba a felek.

A hazai átigazolási híreket ITT találod – kattints!