A Honvédhoz kölcsönben visszatérő Lanzafame nem bánta meg, hogy a Fradihoz igazolt: "Remélem, ez az utolsó csapat a karrieremben"

Úgy érzi, újbóli Kispestre igazolásával második otthonában futballozhat ismét, de az olasz csatár nem bán semmit múltbéli döntései kapcsán.
Dudás Gábor 2019. augusztus 12., hétfő 12:17
Úgy érzi, újbóli Kispestre igazolásával második otthonában futballozhat ismét, de az olasz csatár nem bán semmit múltbéli döntései kapcsán.
Szerző: Dudás Gábor 2019. augusztus 12., hétfő 12:17

Mint ismeretes, a csakfoci.hu múlt heti, elsőként közölt hírének megfelelően Davide Lanzafame ismét a Budapest Honvéd játékosa lett, ezzel ő a kispesti klub kilencedik nyári igazolása.

A 32 éves olasz támadó a kilences mezt viseli majd a most futó szezonban és a piros-feketék kölcsönvették első körben, de opciós joguk lesz majd az idény végén a végleges megvásárlására.

A honvedfc.hu meg is szólaltatta a Ferencvárostól egy év után visszatérő, kétszeres magyar bajnok és kétszeres NB I-es gólkirály csatárt. Miután harmadszor igazolt a Honvédhoz, megkérdezték azt is olasztól, hogy mondhatni-e, hogy Kispestre már hazatér?

- Valóban így érzek, sőt nagyon remélem, hogy a Honvéd lesz az utolsó csapat a karrieremben.

Nagyon szeretnék segíteni a klubnak abban, hogy sikereket érjen el, és tovább növekedjen, fejlődjön. (...) Egy olyan helyre térek vissza, ahol nagyon jól éreztem magam, amely a második otthonom, s mindenki tudja, milyen sokat jelent olyan helyen lenni, ahol jól érzi magát az ember. Szeretnék ugyanolyan jó dolgokat elérni, mint a múltban, noha tisztában vagyok azzal, hogy ez nem lesz egyszerű.

Téma volt az is, hogy Lanzafame nem bánta-e meg, hogy tavaly távozott a Honvédtól?

- Minden ember életében vannak különböző döntések és történetek, de ezeken utólag már nincs értelme rágódni. Bajnoki és gólkirályi címet szereztem a Honvéddal, amely után jött egy újabb fejezet az életemben, nem szabad megbánni a tetteidet, mindig előre kell nézni.

(...) Egy szakítás akkor igazán hangos, amikor a felek szeretik egymást, amikor mély érzelmek vannak mindkét részről, a tavaly nyári távozásom is egy ilyen szituáció volt. Úgy vélem azonban, ezt írta meg a sors, és nem is szeretnék sokat beszélni a múltról, a jövőbe akarok tekinteni. Az biztos, hogy szeretnék újra valami szép dolgot elérni, amellyel a szurkolókat is boldoggá tehetem. Ezért vagyok itt.

Lanzafame az új céljait is megfogalmazta a kispesti klubhonlapon.

- Nem szeretnék semmit sem ígérni. A Honvédnál mindig akkor voltunk sikeresek, amikor ígérgetés helyett lépésről lépésre haladtunk előre és csendben dolgoztunk. Szeretnék én is két lábbal a földön maradni, segíteni a klubot. S természetesen még mindig imádok gólt lőni! (...) Annak ellenére, hogy szeretek gólt lőni, nem a gólkirályi cím a legfontosabb. Sokkal inkább az, hogy minél több győzelemhez segítsem a csapatot. Szeretném jól érezni magam a pályán, de leginkább azt szeretném, ha a játékommal boldoggá tudnám tenni a szurkolókat. (...) Szívem szerint addig futballoznék, amíg csak engedik, amíg a testem bírja, s amíg segíteni tudom a klubot. Remélem, ez még hosszú éveken keresztül így lesz.

https://www.instagram.com/p/B1D2U_lABlK/

Olvastad már?
A Loki Kazahsztánból igazolhat jól ismert támadót - hazai átigazolási hírek
A csakfoci.hu legkedveltebb rovatában ismét az NB I, az NB II és légiósainkat érintő piaci híreket gyűjtjük egy csokorba Nektek. Cikkünk folyamatosan frissül. Nézz vissza naponta többször is!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
Tovább az összes átigazoláshoz