Orosz Pál szerdán az M1 aktuális csatornának kifejtette, beérett az a munka, amelyet majdnem tíz évvel ezelőtt kezdtek el.

“Már akkor is kimondott célunk volt, hogy a Fradit visszahelyezzük oda, ahová való. Nyilvánvaló, hogy ennek megvoltak a lépései, először Magyarországon, majd a nemzetközi szinten kellett sikereket elérni. Természetesen voltak benne nehéz pillanatok, de tudtuk, hogy ez nem egy sima út. Most viszont eljutottunk ide, és nagyon boldogok vagyunk” – mondta a sportvezető.

Hozzátette, Szerhij Rebrov vezetőedzőn, a szakmai stábon, a játékosokon, Kubatov Gábor klubelnökön kívül a képernyőre soha nem kerülő irodai dolgozók és a pályamunkások is “nap, mint nap azért dolgoztak”, hogy ezt a sikert elérjék.

“Tulajdonképpen ez egy nagy, közös siker, amelynek az egyik záloga éppen az volt, hogy csapatként működtünk” – nyilatkozta.

A csoportkör csütörtöki sorolása kapcsán kiemelte, külön kell választani annak sportszakmai, illetve marketing oldalát, de mindenki örülne, ha a Ferencváros játszhatna a Liverpool, a Bayern München, vagy más nagy csapat ellen.

“Itt már nem lehet könnyű ellenfelet kapni, és hiba lenne részünkről arra apellálni, hogy könnyű csoportba kerülünk. Nekünk az volt a célunk, hogy ide bekerüljünk, de mindig azt szoktam mondani, mi vagyunk a Ferencváros, tisztességgel felkészülünk az ellenfélből, és mindig úgy lépünk majd pályára, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el” – mondta.

Orosz Pál emlékeztetett, a Bajnokok Ligája anyagi szempontból teljesen “más kávéház, mint az Európa-liga”.

“Nagyjából ötszörös pénzek vannak benne, itt már pontonként kilencszázezer eurót lehet szerezni. Tehát a bevételek szempontjából nagyon nem mindegy, miként szerepelünk, de most nem ez az elsődleges szempont. Persze, nagyon fontos a pénz, hiszen pénz nélkül nem lehet jó focit csinálni, ezt mindannyian tudjuk, de úgy gondolom, ennél nagyobb dologról, a nemzeti büszkeségről is szó van” – hangsúlyozta.

Orosz nagyon bízik benne, hogy az európai szövetség ha csak korlátozott számban is, de a csoportkörben már engedélyezi nézők jelenlétét a stadionokban.

“Huszonöt évet vártuk erre a sikerre, és nagyon rossz lenne ezt úgy megélni, hogy a szurkolóink nem lehetnek bent a stadionokban. Bár kedden a stadionon kívül is fantasztikus hangulatot teremtettek, de azért az egész más, amikor bent vannak” – mondta. (MTI)

BL: Nem játszhat a Puskás Arénában a Fradi – megvan a hivatalos döntés