Edzőmeccsek: Kikapott az Újpest a cseh kiscsapattól, ráadásul egyik legjobbja is megsérült

Egyetlen gól döntött az Újpest és a cseh élvonalbeli Bohemians Praha összecsapásán.
Budai László 2022. július 12., kedd 19:58
Egyetlen gól döntött az Újpest és a cseh élvonalbeli Bohemians Praha összecsapásán.
Szerző: Budai László 2022. július 12., kedd 19:58

Kedden egyetlen NB I-es csapat, az Újpest játszott felkészülési mérkőzést. A lila-fehérek azzal a Bohemians Praha együttesével találkoztak, amely az előző szezonban osztályozón harcolta ki, hogy az élvonalban maradhasson.

A találkozót egyetlen találat döntötte el, amelyet a csehek szereztek Kovarík révén a 8. percben.

Az Újpest hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint ráadásul megsérült a csapat egyik legjobbja, Yohan Croizet is, aki a hajrában "egy helyzet közben keservesen üvöltött fel és hordágyon kellett levinni a pályáról."

Milos Kruscic együttesének ez volt az első veresége a felkészülési időszak alatt, legközelebb szombaton lép pályára a szintén cseh első osztályú Slovan Liberec ellen.

Felkészülési mérkőzés, Ausztria

Újpest-Bohemians Praha 0-1 (Kovarík 8.)

Újpest: Pajovic - Kastarti (Pauljevic), Diaby, Kuusk, Antonov - Boumal (Radosevic), Mack (Csongvai), Croizet (Szabó B.), Ljujic (Simon) Katona (Yahaya) - Kone (Bjelos)

Olvastad már?
NB I-es edzőmeccsek: Nagy Dzsudzsák-gól zárta le a felkészülési időszakot – az összes nyári találkozó egy helyen
Rengeteg edzőmérkőzést játszanak az OTP Bank Liga csapatai a nyári holtszezonban is. A könnyebb átláthatóság kedvéért folyamatosan frissülő menetrenddel jelentkezünk a felkészülési találkozókról. A következő napok programja mellett az összecsapásokat csapatokra bontva is megtaláljátok. Jó böngészést!
Elolvasom
Átigazolások
ZTE
Amato: 2029
Kiváltották a Fabricio Amato szerződésében szereplő vételi opciót, így a 21 éves argentin középpályás egészen 2029 nyaráig elkötelezte magát a klub mellett.
Loki
Csatár érkezett
Új csatárral bővült a DVSC kerete.
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz