Herczeg: "A Vidi klasszis csapat"; Nikolic: "Ez nem jellemző ránk" - így látták az edzők

Herczeg András szerint a DVSC legalább egy pontot megérdemelt volna a Vidi ellen, Marko Nikolic viszont úgy látta, már az első félidőben lezárhatták volna a rangadót.
Dudás Gábor 2018. november 25., vasárnap 20:35
Herczeg András szerint a DVSC legalább egy pontot megérdemelt volna a Vidi ellen, Marko Nikolic viszont úgy látta, már az első félidőben lezárhatták volna a rangadót.
Szerző: Dudás Gábor 2018. november 25., vasárnap 20:35

A vasárnapi DVSC - MOL Vidi FC NB I-es rangadó (0-1) után így értékelt a két szakvezető.

Herczeg András (DVSC): - A játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget. Jól kezdtünk, voltak lehetőségeink, azt követően a Vidinek is. Voltak játéklehetőségek, amelyeket elkapkodtunk, ebből kaptuk a gólt is. A második játékrészben végig fölényben játszottunk, mindent megpróbáltunk, de nem tudtuk feltenni az i-re a pontot.

A csapat jó teljesítményt nyújtott, a látottak alapján legalább az egy pontra rászolgáltunk volna. Nyilván a Vidi egy klasszis csapat, gyorsabban játszanak, fel kellett vennünk ezt a ritmust.

Voltak játékhelyzetek az első félidőben, amelyeket lassabban oldottunk meg. Gratulálok az ellenfélnek, igazoltak, hogy egy komoly csapat, de nekünk sincs miért szégyenkeznünk. Szerettünk volna bravúrt elérni, de ez most sajnos nem sikerült.

Marko Nikolic (MOL Vidi FC): - Ez egy nagyon fontos győzelem volt számomra is. Az előttünk álló időszakban nagyon fontos mérkőzéseket játszunk majd, az egyik volt a mai. Az első félidőben sok helyzetünk volt, ott le is zárhattuk volna a meccset, a második félidőben már sokkal rosszabbul játszottunk. De ott is befejezhettük volna a mérkőzést, de végül nem sikerült.

Sok labdát veszítettünk a saját térfelünkön, ami nem jellemző ránk. Kicsit szerencsénk is volt a végén.

Gratulálok a csapatomnak és a Debrecennek is! Korai még matekozni, az jó, hogy már a tabella második helyén állunk, de fontos derbik állnak előttünk, nem szabad előre gondolkodni. Nagyon szerettünk volna a téli szünet előtt minél közelebb kerülni a Ferencvároshoz, ez most sikerült. (M4 Sport)

OTP Bank Liga, 15. forduló:

DVSC – MOL Vidi FC 0-1 (Nego 40.)

DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári, Pávkovics, Barna (Ferenczi, 78.) – Haris, Tőzsér – Varga K. (Jovanovic, 78.), Bódi, Szécsi (Takács T., 60.) – Avdijaj

Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Pátkai, Nikolov (Berecz, 83.), Hadzic – M. Scepovic (Kovács I., 90.), Hodzic (Milanov, 69.)

Az NB I állása:

Átigazolások
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Tovább az összes átigazoláshoz