A debreceniek szerint Ferenczi Jánost rántották le, mégis piros lappal sújtották a Loki-játékost.
Két piros lapot is kaptak a DVSC játékosai a Diósgyőr elleni rangadón (3-2). Aleksandar Jovanovicot a szünetben állították ki, amikor összeszólalkozott Ugrai Rolanddal, majd meg is „legyintette” őt.
A 96. percben aztán Ferenczi Jánosnak is ki kellett állnia Bognár Tamás döntésének értelmében. Ennek kapcsán a Loki hivatalos honlapján teszi fel a kérdést: "már az is kiállítás, ha hagyod magad lerántani?" Ezt a kiállítást ITT tudod megtekinteni.
Átigazolások
ETO
Új szakemberek
Alex Larrea és a volt mexikói válogatott Luis Perez pályaedzőként, Luca Guerra fitneszedzőként, míg Guillermo Zaragoza sporttudományos menedzserként csatlakozik az ETO FC-hez.
Soroksár
Négy távozó
A Soroksár SC bejelentette, hogy távozik a klubtól Tumma Gergely, Kundrák Norbert, Könczey Márk és Tóth Gábor is.
Ex-Videoton
Visszavonulás
Marko Scepovic bejelentette visszavonulását. A 35 éves szerb támadó korábban 114 mérkőzésen játszott a Vidiben.