Doll kiakadt: "Németországban ilyen pályán a tehenek legelnek"

A német szakvezető indulatosan nyilatkozott a derbi után.
Budai László 2017. március 4., szombat 19:24
A német szakvezető indulatosan nyilatkozott a derbi után.
Szerző: Budai László 2017. március 4., szombat 19:24
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Az FTC Gera Zoltán góljával 1-0-ra győzött az Újpest ellen. Az összecsapás után Thomas Doll elsősorban a pálya minőségével foglalkozott, és igen indulatosan nyilatkozott a Szusza Ferenc Stadion gyepéről.

Thomas Doll (FTC): - A harc állt előtérben a mérkőzésen. Nem találom a szavakat, hiszen a legjelentősebb meccsen, a derbin olyan pályán kellett játszani, amilyen Németországban az ötödosztályban nincs, hanem csak a tehenek legelnek rajta. Nehéz mint mondani, mert nehéz körülmények között kellett ma nyernünk. Az emberek jó akciókat akarnak látni, ilyen pályán azonban csak hosszú labdákkal lehet operálni, ez így hihetetlen. Persze örülök, hogy megnyertük a mérkőzést, nagyszerű hetünk volt, de egy jobb pályán jobb játékot láthattunk volna.

Nebojsa Vignjevic (Újpest): - Az utolsó érintések hiányoztak, kidolgoztuk a lehetőségeket, ebből a szempontból jobbak is voltunk a Fradinál, de a befejező mozdulatok hiányoztak. Emellett voltak olyan szituációk, amelyeket nem így kellett volna megoldanunk, mást gyakoroltunk az edzéseken, és ezt nem láttam viszont a pályán. A játékosok ezzel együtt mindent megtettek a sikerért, ezért gratulálok nekik, felemelt fejjel menni kell tovább előre.

 
Átigazolások
ETO
Tóth közel a törökökhöz
Török sajtóhírek szerint közel a megállapodás Tóth Rajmund Konyasporhoz igazolása ügyében, ám az ETO FC középpályásának klubváltása egy vitás pont miatt egyelőre nem zárult le.
Légiósok
Yaakobishvili a célegyenesben
A Barcelona magyar válogatott kapusa, Yaakobishvili Áron már nem vett részt a katalánok szombati edzésén, és a vasárnapi, bázeli felkészülési mérkőzésre sem utazott el a csapattal.
Ex-Fradi
Rövid karrier
A szerb sajtó szerint Mohammed Abu Fani két hónap után távozhat a Crvena zvezda csapatától, miközben Mohamed Ali Ben Romdhane a katari Al-Shamal SC-hez igazolt.
Tovább az összes átigazoláshoz