NB I: Három új játékos szerződtetését jelentheti be a Diósgyőr – velük erősíthetnek

A Diósgyőr hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a nyári igazolások mellett három új játékos is feltűnt a csapat hétfői edzésén.
Csakfoci Admin 2019. június 24., hétfő 15:29
A Diósgyőr hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a nyári igazolások mellett három új játékos is feltűnt a csapat hétfői edzésén.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. június 24., hétfő 15:29

Az NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK csütörtökön és pénteken orvosi és fizikai tesztekkel megkezdte a felkészülést a következő idényre. Ahogy arról korábban honlapunk is beszámolt, hétfőn kezdetét vette a munka érdemi része, hiszen a konditermes edzés után előkerültek a labdák is.

A klubhonlap tájékoztatása szerint a hétfői tréningen három "új arc" is feltűnt a nyári igazolások - Zsolnai Richárd, Haris Tabakovic és Vági András - mellett.

Az egykori ghánai U23-as válogatott Joachim Adokurral már előszerződést is kötött a a Diósgyőr, amely az orvosi vizsgálatok elvégzése után véglegesíti a 26 éves hátvéd szerződtetését.

A marokkói származású, Barcelonában született, de Spanyolországban született Soufiane Jebari egy évvel ezelőtt már járt a miskolciaknál próbajátékon, és most ismét tesz egy kísérletet a klub a legutóbbi három idényt Csíkszeredában töltő 24 esztendős spanyol támadóval.

Galambos Ádám a Puskás Akadémia 26 éves növendéke, pályafutása során korábban Pakson, Dunaújvároson, Szolnokon, Mosonmagyaróváron, valamint legutóbb az NB II-ben szereplő Csákváron játszott.

A próbajátékosok esetleges leigazolásáról később születik döntés.

Átigazolások
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Kisvárda
Dinnyés Olivér
Honlapunk úgy tudja, hogy Dinnyés Olivért szívesen látnák Kisvárdán.
Fradi
Romão nem megy a Botafogóba(?)
Az ESPN szerint a brazil Botafogo nem szerződteti az FTC játékosát, Júlio Romãót. Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a klubok még tárgyalnak egymással.
Tovább az összes átigazoláshoz