NB I: Álomgóllal szakította meg a Diósgyőr a nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatát – videó, tabella

Florent Hasani a Debrecennek lőtt álomgóljával véget vetett a Diósgyőr nyolcmeccses nyeretlen szériájának, és ezzel együtt a Diósgyőr megnyerte a keleti rangadót az NB I 14. fordulójának nyitómérkőzésén.
Csakfoci Admin 2018. november 10., szombat 16:19
Florent Hasani a Debrecennek lőtt álomgóljával véget vetett a Diósgyőr nyolcmeccses nyeretlen szériájának, és ezzel együtt a Diósgyőr megnyerte a keleti rangadót az NB I 14. fordulójának nyitómérkőzésén.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. november 10., szombat 16:19

I. félidő

Kilenc percet kellett várni a mérkőzés egyetlen valamire való helyzetére: Tőzsér ívelt Könyves elé, aki azonban 12 méterről jócskán fölé durrantott. Egy perccel később a tüntetést ígérő, és betartó diósgyőri szurkolók is visszatértek a lelátókra, és ez jobb teljesítményre sarkalta a hazaiakat. Csakhogy a 33. percben foghatták a fejüket, hiszen nem mindennapi sérülést szenvedhetett majdnem Karan, miután Brkovic mentés közben véletlenül rálépett a lábára. Sokáig úgy tűnt cserére lesz szükség - Polgár Kristóf készült beállni -, de végül a szerb hátvéd folytatni tudta a játékot.

Vele kiegészülve a 38. percben megszerezte a vezetést a Diósgyőr: Márkvárt passzolt Hasanihoz, aki 19 méterről a jobb felső sarokba csavarta a labdát (1-0). A kapott gól után Varga lőtt kapura, de a gyenge lövését Antal fogta. Az első félidő lefújása előtt Tamás sérülése borzolta a kedélyeket, miután Könyves véletlenül rálépett a fejére, így 1-0-al mentek pihenni a felek.

A meccs minden fontos momentuma percről percre közvetítésünkben – kattints!

II. félidő

A fordulás után a Debrecen beszorította a Diósgyőrt, és a hazaiak térfelén is zajlott a játék, de nagyobb helyzetek nélkül zajlott a mérkőzés. Nem úgy, mint a 63. percben, amikor Tajti vállalkozott lövésre 23 méterről, ami megpattant, de Nagy védeni tudta a kísérletet.

A hátralévő szűk félórában mindkét csapat részéről ment az adok-kapok, villantak is a sárga lapok. A 83. percben kis híján eldönthette volna a mérkőzést DVTK: Kinyik labdavesztése után a csereként beálló Vernes passzolt Tajtihoz, de utóbbi csúnyán mellé lőtt. Hat perccel később még Szécsi esett el a tizenhatoson belül, de Iványi sípja néma maradt.

A hosszabbításban Mihajlovic ordító helyzetben hibázott, így maradt az 1-0-ás győzelem, amivel a Diósgyőr véget vetett a a bajnokságban tartó nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatának, amely augusztus 18 óta tartott.

DVTK - Debrecen 1-0 (Hasani 33.)

DVTK: Antal - Brkovic, Karan, Tamás M. - Shestakov, Szabó B., Márkvárt, Tajti M., Juhar - Hasani (Mihajlovic 72.), Bacsa (Vernes 81.)

Debrecen: Nagy – Kusnyír, Kinyik, Barna, Pávkovics – Varga (Avdijaj 65.), Haris, Tőzsér, Bódi – Takács (Jovanovic 77.), Könyves (Szécsi 55.)

Összefoglaló


Az NB I állása
Olvastad már?
NB I: Az összes szombati bajnoki egy helyen, percről percre - közvetítés
Négy bajnoki már véget ért, a Haladás-Ferencváros mérkőzéssel zárul a szombati nap az NB I-ben. Kövesd velünk a történéseket!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz