Paksi FC – MOL Vidi FC 2-2 (Hahn 22., Könyves 43., ill. Stopira 35., Scsepovics 56.)

Fordulatos mérkőzést játszott egymással kb. 1400 néző előtt a Paks és a Vidi. A találkozó első helyzetére a 11. percig kellett várni: egy gyors kontratámadás után Hahn lőtt kapura tizenhat méterről, de célt tévesztett. Nem sokkal később kis híján megszerezte a vezetést a Paks: Gévay centerezése után Papp hat méterről kapásból lőtt, de a gólvonalról tudtak tisztázni a fehérvári védők. Az atomvárosiak lendületben maradtak és a 22. percben góllá érett a fölényük: Hahn lövése a kapufán csattant, majd a kipattanót Remili gyűjtötte be és középre gurított, ám Pátkai lábáról Hahn elé került a labda, aki hat méterről kilőtte a jobb alsót (1-0).

Paks-MOL Vidi 0-1

Egy kis flipperezés után Hahn János találatával szerezte meg a vezetést a Paks a címvédő MOL Vidi FC ellen.⚽️Stopira a 35. percben egy fejessel egyenlíteni tudott, így 1-1ről folytatódik a találkozó.⚽️Élő közvetítés: http://bit.ly/2CeuvMw

Közzétette: M4Sport – 2019. március 9., szombat

A 34. percben egyenlített a Vidi: Huszti bal oldali szöglete után Stopira hét méterről fejjel vette be Nagy kapuját (1-1).

Paks-Vidi 1-1

Huszti Szabolcs sarokrúgását Stopira fejelte a paksiak kaopujába.

Közzétette: M4Sport – 2019. március 9., szombat

Az egyenlítés alig szegte a paksiak kedvét, hiszen a 43. percben újra megszerezték a vezetést: Zsidai indítása után Könyves tizenkét méterről a kapujából kijövő Kovácsik alatt elgurította a labdát, így 2-1-es paksi vezetéssel mentek pihenni a felek.

Paks-MOL Vidi FC 2-1

A címvédő Vidi védelme kihagyott egy pillanatra, ezt pedig Könyves Norbert használta ki a 43. percben. A Paks egygólos előnnyel mehetett a szünetre.⚽️Félidő: Paks-MOL Vidi 2-1Élő közvetítés: http://bit.ly/2CeuvMw

Közzétette: M4Sport – 2019. március 9., szombat

 

A fordulás után Remili növelhette volna a paksiak előnyét, azonban a lövésénél Kovácsik résen volt. Az 56. percben egyenlített a Vidi: Stopira lőtt tizenegy méterről kapura, amit Nagy védeni tudott és a róla kipattanót Scsepovics tekerte a kapu bal oldalába (2-2).

Paks-MOL Vidi 2-2

Kővári Róbert nagy hibáját Marko Scepovic köszönte szépen, egyenlített a Vidi Pakson.⚽️Élő közvetítés: http://bit.ly/2CeuvMw

Közzétette: M4Sport – 2019. március 9., szombat

Három perccel később mindkét csapat megszerezhette volna az újabb vezetést. Előbb Hahn lövését Pátkai fejelte ki a gólvonalról, valamint Scsepovics lövését Nagy védte bravúrral. A hátralévő fél órában mezőnyjáték folyt a pályán. A 77. percben Huszti esett el a paksiak tizenhatosánál, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. Egy perccel később Könyves lőtt kapura a tizenhatos sarkáról, ám a próbálkozása kevéssel ment el a felső sarok mellett, ahogy a hosszabbításban Könyves lövése is, és így maradt a 2-2-es döntetlen.

Diósgyőr – Puskás Akadémia 1-0 (Hasani 63.) – kiállítva: Tamás 92.

Nem esett egymásnak a Diósgyőr és a Puskás Akadémia az OTP Bank Liga 24. fordulójának kiesési rangadóján, mindkét együttes labdabiztos játékra, és fegyelmezett védekezésre törekedtek. Az első félórában inkább a hazai csapat mutatta magát: Márkvárt remek lövését Hegedűs védte, néhány perccel később viszont éppen a felcsúti kapus rossz kirohanása miatt lőhetett üres kapu mellé Mihajlovic. A félidő végére a játék töredezni kezdett: sárga lapok, Sós lecserélése, valamint Balogh Balázs kézsérülése lassította a játékot. Utóbbinak szintén el kellett hagynia a játékteret.

A szünet után a játék képe megváltozott: a DVTK igyekezett támadó szándékkal fellépni, ami Hegedűs újabb rossz kirohanása után már az 52. percben egy kihagyott Verneshez vezetett. Négy perccel később kihasználta utolsó cserelehetőségét Radoki János, a Szakályra lecserélt Knezevic ingerült magyarázkodással, és öltözőbe vonulással nyugtázta az edzői döntést. A feszült jelenetsor után a Diósgyőr vezetést szerzett: a 63. percben Juhar ívelt Hasanihoz, a légiós pedig az ismét rossz megoldást választó Hegedűs mellett lőtt a kapuba. (1-0) A bekapott gól némiképp felrázta a Puskást, hajtottak az egyenlítésért a felcsútiak, amire Szakály kiugratása, és Heris beívelése után lehetőségük is nyílt, ám az üresen érkező Radó nem találta el a labdát a 75. percben. Bár az utolsó másodpercekig biztosnak tűnt a disógyőri siker, a 92. percben Tamás becsúszása piros lapot, és büntetőt eredményezett. A tizenegyeshez Latifi állt oda, a csapatba újfent bekerülő Antal Botond viszont kivédte lövését, így a kiesés elleni harc szempontjából kellemetlen 1-0-s vereséggel távozhatott a Puskás Diósgyőrből.

Haladás – Újpest 3-2 (Funsho 62., 67., Németh Márió 65. ill. Novothny 17., 38.)

Szombathelyen 3023-an látogattak ki a sereghajtó Haladás Újpest elleni bajnokijára. A hazai drukkerek kezdetben inkább csendben figyelték a történéseket, szemben az újpesti táborral, akik hangosan buzdították csapatukat. Meg is volt rá az okuk: a lilák rögtön megpróbálták magukhoz ragadni a kezdeményezést, és Zsótér illetve Beridze révén már az első negyedórában többször veszélyeztettek. A 17. percben pedig megszerezték a vezetést: Zsótér adott be balról, az érkező Novothny pedig Tamást megelőzve Király kapujába fejelte a labdát (0-1).

Novothny Soma gólja a Haladás ellen

Védhetetlenül fejelt a Szombathelyi Haladás kapujába az Újpest FC (hivatalos) támadója, Novothny Soma, aki nyolcadik gólját szerezte a pontvadászat során. Élőben a 17 órakor kezdődött meccsek: http://bit.ly/2J0h88M.

Közzétette: M4Sport – 2019. március 9., szombat

A bekapott gól után próbált többet támadni, de helyzetekig nem jutott a Haladás, míg a másik oldalon Onovo lőtt mellé a tizenhatoson kívülről. A 38. percben kapushiba után duplázta meg előnyét az Újpest: Beridze kiugratása után Novothny védője szorításában lőtt kapura, a nem túl erős lövés azonban átcsúszott Király Gábor kezei alatt (0-2).

Király Gábor bakija az Újpest elleni bajnokin

Ezt biztosan nem teszi ki az ablakba Király Gábor. A Szombathelyi Haladás kapusa gyakorlatilag bevédte Novothny Soma lövését, aki második gólját ünnepelhette a meccsen.Az élő közvetítésket itt találjátok: http://bit.ly/2J0h88M

Közzétette: M4Sport – 2019. március 9., szombat

A játékrész utolsó helyzete a hazaiaké volt: Ofosu lőtte be balról a kapu elé a labdát, az érkező Ivanov azonban nem érte el azt.

Fordulás után egy ideig nem változott nagy mértékben a játék: a szombathelyiek hiába próbáltak többet kezdeményezni, 15 percen keresztül nem jutottak el helyzetekig. Aztán jött a 60. perc, amikor Horváth Ferenc Funsho Bamgboyét és Németh Máriót küldte a pályára, ők pedig 7 perc alatt megfordították a mérkőzést: a 62. minutumban Funsho szerzett harcosan labdát a bizonytalankodó Ristevskitől, majd ziccerben leadott lövése a bal oldali kapufáról jutott a hálóba (1-2). A 65. percben a másik csere is villant: Németh Márió 17 méterről lőtte a kapu jobb oldalába a labdát (2-2).

A 67.-ben pedig Ivanov passza után Funsho kapta a labdát, lefordult védőjéről és a kapuba lőtt (3-2).

A drámai fordítás után Nebojsa Vignjevic a debütáló Lacina Traorét is pályára küldte, aki majdnem első labdaérintéséből gólt szerzett, ennek ellenére azonban nem talált magára a korábban magabiztosan játszó Újpest. További cserék és sárga lapok következtek, a hazaiaknak a megsérülő Király Gábort is le kellett cserélni, az eredmény azonban már nem változott, a Haladás bravúros győzelmet aratott az Újpest ellen. A végére pedig a hazai tábor hangja is igencsak megjött…

Kisvárda – Budapest Honvéd 1-1 (Grozav 28., ill. Danilo 46.)

Mozgalmasan telt az első tizenöt perc Kisvárdán, a hazai csapat már a nyolcadik percben kis híján betalált, ám ekkor még Ilics szabadrúgása csak a felső lécre hullott. Két perccel később a vendégek is közel álltak a gólszerzéshez, Holender bal oldali beadására Ben-Hatira érkezett és 5 méterről fejelt, de Felipe bravúrral védett. A másik kapu előtt ismét a kapufa játszotta a főszerepet, a 13. minutumban Ilics balról passzolt középre Cukalaszhoz, aki a védők gyűrűjében remekül játszotta meg az üresen álló Lucast, a középpályás nagy helyzetben a felső lécet találta el. A 29. percben sikerült feltörnie a Honvéd védelmét a hazaiaknak, Grozav-Lucas-Gosztonyi-Grozav volt a labda útja: egy remek támadás után a román légiós helyezett Gróf mellett a jobb alsóba, 1-0.

Gyönyörű akció végén várdai gól

Dajka László rajzolni sem tudott volna szebbet! :)A kiesés elől menekülő Kisvárda egy saját tizenhatosától indított, gyönyörű akció végén vette be a Honvéd kapuját (1-0). ⚽️👏Az NB I-es meccsekért és a körkapcsolásért kattintsatok ide: http://bit.ly/2J0h88M

Közzétette: M4Sport – 2019. március 9., szombat

Amikor már úgy tűnt, hogy egygólos előnyben mehet szünetre a Kisvárda, a hosszabbítás első percében Nagy remekül ívelt a tizenhatoson belül álló Batik elé, aki középre kanalazta a labdát Danilóhoz, a csatár közelről, higgadtan a jobb alsóba helyezett, 1-1-re módosítva az állást.

A második játékrészben is mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ám a nagyobb bravúrokat Gróf mutatta be. A 64. percben Melnyik beadása után Grozav fejelhetett az ötösön belülről, a labda megpattant Mezghrani hátán, így Grófnak hatalmas bravúrt kellett bemutatnia a jobb alsó saroknál, hogy ebből ne szülessen gól. Öt perccel később Gosztonyi 12 méterről, a jobb oldalról lőtt, de a Honvéd kapusa a lécre ütötte a labdát. A 72. minutumban Felipének is adtak munkát a vendég támadók,Danilo szép egyéni alakítást követően került ziccerbe, majd kisodródott helyzetből lőtt, a brazil hálóőrnek nagyot kellett védenie. A hajrá már „csendesebbre” sikerült, egyik csapat előtt sem adódott ziccer, amivel eldönthette volna a három pont sorsát, így 1-1 maradt a vége.

DVSC–Mezőkövesd 1-0 (Kinyik 37.)

Az előző két meccsét elveszítő, de hazai pályán veretlen DVSC a közvetlen riválisát, a két ponttal mögötte álló Mezőkövesdet fogadta. Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, a 4. percben Cseri 28 méterről próbálkozott, de méterekkel fölé lőtt. Nem sokkal később Szappanos hibáját használta ki majdnem Szatmári egy szögletnél, a hazai védő azonban nem tudta irányítani a fejesét. A 24. percben gólt szerzett a Loki, ennek viszont mégsem örülhettek a hazai drukkerek, mert Szécsi lesről bombázott egy kipattanót a léc alá, így jogosan érvénytelenítette a találatot a játékvezető. A 37. percben már nem úszta meg a Mezőkövesd, Tőzsér szöglete mindenki előtt elszállt és Pávkovicshoz került a hosszú oldalon, aki mellel lövésre letette Kinyiknek, a védő pedig a bal alsóba helyezett, 1-0.

A debreceni Kinyik gólja a Mezőkövesd ellen

A támadók tehetetlenségét megunva, a középső védő szerzett nagy gólt a Debrecen-Mezőkövesd meccsen. Élő közvetítés: http://bit.ly/2J0h88M

Közzétette: M4Sport – 2019. március 9., szombat

A bekapott gól után felbátorodott a Mezőkövesd, a szünetig azonban csak a DVSC szerzett újabb találatot, ám Takács is lesen állt a fejesénél, így ez sem volt érvényes.

A szünet után lendületesebben kezdett a Mezőkövesd, de a nagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott: az 55. percben Varga és Szécsi remek összjátéka után utóbbi került lövőhelyzetbe, de a vendég védők szögletre mentettek. A meccs legnagyobb helyzete a csereként beálló Vajda előtt adódott a 63. percben, miután Molnár parádés löbböléssel ugratta ki, ám Nagy Sándor bravúrral védeni tudott. A folytatásban is a vendégek irányították a találkozót, ám a DVSC ellentámadásai többször is veszélyt hordoztak magukban, a 82. percben például Zsóri négy méterre a kaputól remek passzt kapott Jovanovictól, ám kísérlete kevéssel mellé ment. A hajrában jól állta a sarat a debreceni védelem, ugyan Moutari hozott újabb lendületet a Mezőkövesd támadójátékába, de egyenlíteni nem tudott a vendégcsapat.