I. félidő

Felejthető öt percet hozott a Honvéd és az Újpest összecsapása, mi több a találkozó 7. percében villant az első sárga, amit Dino Skvorc kapott. Négy perc múlva N’Gog jobb oldali beadása Baráthot találta meg, aki 11 méterről a bal alsó mellé lőtt, ám a partjelző lest intett. A folytatásban Ristevski is távolról próbálkozott, de célt tévesztett, ahogy Baráth elől Nwobodo mentett hatalmasat.

A 38. percben Skvorc lökte el látványosan Nwobodót, amiért megkapta a második sárgáját és a velejáró automatikus pirosat. A 41. percben Nagy passza után Gazdag lépett ki, és esett át Pajovicon: a megítélt büntetőt Holender látványosan, a kapu közepébe panenkázta a tizenegyest (1-0).

Holender panenkázásával vezet a Honvéd

Emberhátrányban sem rezzent össze a Honvéd.Holender Filip lazán alábökött tizenegyesével 1-0-ra vezet az Újpest ellen.Élőben: http://bit.ly/2QQWD0U

Közzétette: M4Sport – 2018. december 15., szombat

II. félidő

A fordulás után egyenlített az Újpest: Pauljevic jobb oldali beadása megpattant Batikon és Kamberen, majd Beridze az ötösről kilőtte a bal alsót (1-1).

Az újpesti egyenlítőgól

Alighogy elkezdődött a második félidő, Beridze egyenlített. Honvéd-Újpest 1-1

Közzétette: M4Sport – 2018. december 15., szombat

A meccs folyamán lila-fehérek több helyzetet kidolgoztak, többek között a 62. percben Nwobodo jobbról középre adott és Baráth térdén megpattant a labda, ami Beridzéhez került, aki a bal oldali kapufát találta el. Egy perccel később Zsótér pörgetett Pauljevicnek, aki beadott és középen Batik rosszul csúszott be, majd a labdára Novothny lecsapott és az ötösről a bal alsóba lőtt (1-2).

Novothny győztes gólja a Honvéd ellen

Novothny Soma góljával fordított az Újpest.

Közzétette: M4Sport – 2018. december 15., szombat

Tíz perccel később Zsótér adott be balról, Novothny a kapuba is lőtt, de mindezt lesről tette. A slusszpoén a 88. percre maradt, hiszen Nagy jobb oldali beadása után Tischler a jobb alsóba fejelt, amivel kialakult a 2-2-es végeredmény.

Tischler szomorította az Újpestet

Korábbi csatára, Tischler Patrik taszította le a dobogóról Nebojsa Vignjevics Újpestjét.A Honvéd 50 percet emberhátrányban töltve mentett pontot a hajrában.

Közzétette: M4Sport – 2018. december 15., szombat

Tabella

Fotó: www.soccer24.com

NB I: A dobogón telel a Loki, óriási bajban a Haladás, edzőváltás után nyert a Puskás – eredmények, videók