Válogatott: "Az észtek abból indulnak ki, hogy legyőztük a görögöket"

A Tallinnban gólszerző Nagy Dominik szerint az észtektől ezúttal óvatosabb és taktikusabb mérkőzésre számítanak.
Privacsek András 2018. november 14., szerda 18:44
A Tallinnban gólszerző Nagy Dominik szerint az észtektől ezúttal óvatosabb és taktikusabb mérkőzésre számítanak.
Szerző: Privacsek András 2018. november 14., szerda 18:44

- Az észtek abból indulnak ki, hogy hazai pályán sikerült legyőznünk a görögöket, ezért óvatosabb hozzáállásban játszanak majd holnap, mint a tallinni mérkőzésen, és inkább kontratámadásokra fognak berendezkedni - mondta a középpályás.  - Teljes mértékben tétmérkőzésként tekintek az előttünk álló két találkozóra, az egész csapat így van ezzel. Ezt bizonyítja, hogy a szövetségi kapitány a legerősebb összeállításban küldi majd pályára a csapatot.

Fejlődnünk kell a korábbi találkozókhoz képest, tanulni az egyéni hibákból és hat pontot gyűjteni, hiszen két győzelemmel a saját és a szurkolók bizalmát is visszaszerezhetnénk.

A találkozó csütörtökön 20.45-kor kezdődik a Groupama Arénában.

A magyar válogatott várható összeállítása az MTI szerint:

Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Willi Orbán, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Pátkai Máté - Nagy Dominik, Kovács István, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám

Olvastad már?
Válogatott: "Nem kísérletezgetünk, hat pont a célunk" - több játékos szereplése is kérdéses
Marco Rossi helyett segítője, Cosimo Inguscio irányítja a válogatottat az észtek ellen. Az olasz szakember szerint a csapat felkészült, azt egyelőre nem tudja, hogy Dzsusdzsák Balázs kezd-e, viszont két-három kerettag szereplése kérdéses.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Győr
Bejelentették az Inter korábbi játékosát
Beigazolódott a Csakfoci korábbi információja: az ETO FC hivatalosan is bejelentette a 28 éves védő, Senna Miangue érkezését - olvasható az NB I-es csapat közösségi oldalain.
Légiósok
Kapós a Premier League egyik magyarja
A Brentford európai játékosmegfigyelésének egyik vezetője, Balogh Tamás iránt az elmúlt hónapokban számos klub érdeklődött, de ő elégedett jelenlegi együttesénél és hisz a klub hosszú távú projektjében. (Lorenzo Lepore)
DVTK
Chorbadzhiyski új csapata
Csapatot talált a DVTK-tól nyáron távozó Bozhidar Chorbadzhiyski, aki a bolgár élvonalbeli Botev Vratsa játékosa lett.
Tovább az összes átigazoláshoz