Csütörtökön este, Sivasban Nemzetek Ligája-mérkőzésen lép pályára a magyar válogatott Törökország ellen. Lépj öt percre Marco Rossi szövetségi kapitány helyébe és szavazd meg a kezdőcsapatot!
Csütörtökön este (20:45) megkezdi a magyar válogatott a Nemzetek Ligája szereplését, hiszen Sivasban Törökország ellen lépnek pályára a mieink.
Akárcsak a korábbi kapitányok és sorozatok idején, illetve a válogatott összecsapások előtt, ezúttal is arra kérjük olvasóinkat, állítsák össze a mieink kezdőcsapatát. Ki legyen a kezdőkapus, hogyan álljon fel a védelem, a középpálya és a támadósor a Törökország elleni NL-mérkőzésen? Szavazd meg alább!
A lehetőségek felsorolásakor volt olyan játékos, akit több poszton is variációként adtunk meg, az alapfelállást pedig a Rossi által eddig jobbára preferált és alkalmazott rendszernek megfelelően 4-2-3-1-ben adtuk meg.
Olvastad már?
Válogatott: Újabb két játékos került ki Rossi keretéből - ez a csapat utazott Törökországba
Újabb két játékos maradt ki Marco Rossi magyar válogatott keretéből: ezúttal Bese Barnabás és Bolla Bendegúz nem áll a szakmai stáb rendelkezésére.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Tóth Rajmund
A győri Tóth Rajmund iránt a német másodosztályból érdeklődnek - állítja a BILD.
Soroksár
Visszavonulás
Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.
ZTE
Magyar és nigériai érkező?
Németh Dániel (Videoton, érte Babos Bencét adhatják cserébe) mellett a 18. életévét júniusban betöltő, U20-as nigériai válogatott támadó, Tahir Maigana (Wireless FC) is érkezhet. (Nemzeti Sport)