A korábban Székesfehérváron is dolgozó szakvezető dinamikus futballt ígért, amelyben játékosai labdával és labda nélkül is intenzívek lesznek.

Kollégámnak, Marco Rossinak ez már a 25. mérkőzése lesz a magyar válogatott élén, így a rivális koncepciója kiforrottabb, de ezt minőséggel ellensúlyozni tudjuk. Nyerni akarunk! – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján a januárban kinevezett 50 éves tréner. – Minél jobban beépül az új szemlélet a játékosok fejébe, idővel annál jobb teljesítmény várható. A játékosok nyitottak voltak az elképzelésekre – tette hozzá Paulo Sousa.

Wojciech Szczesny arról beszélt, hogy nagyon intenzív három napon vannak túl, kedden például két edzésük is volt, egyiken a védekezésre, a másikon a támadásépítésre fordítottak figyelmet.

Jerzy Brzeczeknek nem azért kellett távoznia, mert nem jó szakember. Mi nem játszottunk elég jól. Ezzel a felelősséggel kell futballoznunk. Bár engem jelöltek kezdő kapusnak, ami nagy megtiszteltetés, de ez önmagában még nem siker – mondta a 30 éves futballista, aki csütörtökön ötvenedik alkalommal öltheti magára a címeres mezt.

A Juventus kapusa a magyarokról szólva kiemelte, hogy hat mérkőzés óta veretlenek, és amióta tavaly ősszel áttértek a háromvédős felállásra, sokkal hatékonyabb a játékuk.

Nem mi vagyunk a favoritok a csoport megnyerésére, de szervezett játékkal lehet esélyünk – utalt Szczesny arra, hogy a biztos részvételt jelentő első helyre az angolok pályáznak a legnagyobb sansszal.

A magyar és a lengyel válogatott csütörtökön 20.45-től a Puskás Arénában lép pályára a világbajnoki selejtezősorozat európai nyitányán. (MTI)

Rossi: “Nem vagyok Nostradamus, de remélem, harmadszor is sikerül meglepni Sousát”