Rossi: "A Napolinál támadófocit játszanak, ezért nem lenne rossz választás Szoboszlainak"

A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint Szoboszlai Dominiknak ideális választás lenne a Napoli. Marco Rossi azt is elmondta, miért.
Csakfoci Admin 2020. július 7., kedd 9:07
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint Szoboszlai Dominiknak ideális választás lenne a Napoli. Marco Rossi azt is elmondta, miért.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. július 7., kedd 9:07

Továbbra is kérdéses, hol folytatja Szoboszlai Dominik, akit az Év Játékosának is megválasztottak Salzburgban. Érdeklődőből nincs hiány, hiszen a legutóbb a Milan és a PSG mellett újonnan a Napoli is szívesen látná soraiban.

A nápolyiaknál jól ismerik a magyar válogatott középpályást, hiszen a 2018/19-es idényben az Európa Liga-nyolcaddöntőjének visszavágóján gólpasszal jelentkezett, majd a 2019/2020-as idényben a BL-csoportkörében végigjátszotta az 1-1-es nápolyi mérkőzést.

Marco Rossi a napokban a CalcioNapoli24-nek adott interjúban, amelyben természetesen Szoboszlai Dominik jövője és esetleges csapatváltása szolgáltatta a témát.

- Szoboszlai már 18 éves korában bemutatkozhatott a magyar válogatottban. Nagyon elegáns és tehetséges játékos, kiváló technikai adottságokkal - kezdte Marco Rossi a CalcioNapoli24-nek. - Remekül mozog a védelmi vonalak között, és jól készít elő a támadóharmadban. Nagyon jó fizikai adottságokkal rendelkezik, magassága ellenére nagyon gyors. Ha úgy dönt, hogy elfogadja az egyik Serie A-csapat ajánlatát, akkor védekezésben mindenképpen erősödni fog és kell is majd, de ezzel csak gazdagodhat a személyes repertoárja. A Salzburgban bal oldalon magasan feltolva szerepeltetik, de gyakran a 4-3-3-as felállásban box-to-box középpályásként is tud játszani.

A magyar válogatott szövetségi kapitány szerint Szoboszlainak ideális választás lenne a Napoli.

- Szoboszlai egy olyan csapatban érzi jól magát, ahol sokat birtokolják a labdát. Olaszországban a Napolinál támadófocit játszanak, ezért nem lenne rossz választás számára, és egy-két ellenfelet kivéve a Napoli dominál a pályán. Dominik számára ideális választás lenne a Napoli játékstílusa - fogalmazott az 55 éves szakember.

Olvastad már?
Rossi: "A 2016-os csapatnak nem volt ilyen nehéz útja az Eb-ig" - Dzsudzsák többre is vihette volna, ha...
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a tuttomercatoweb.com-nak adott nyilatkozatában beszélt az Európa-bajnokságról, Szoboszlai Dominik esetleges klubváltásáról és Dzsudzsák Balázs karrierjéről is.
Elolvasom
Átigazolások
Újpest
Szerződésbontásról írnak
Az Újpest a keddi napon szerződést bontott a román támadóval, George Ganeával, aki 37 mérkőzés és 4 gólpassz után távozik. (Lila Sector)
Ferencváros / ETO
Vitális a Fradi kiszemeltje
Információink szerint a Ferencváros konkrét érdeklődést mutat Vitális Milán iránt.
Kisvárda
Külföldi edzőjelölttel is tárgyaltak
Már zajlanak az egyeztetések a játékosokkal Kisvárdán, de Révész Attila egy edzőjelölttel is tárgyalt.
Tovább az összes átigazoláshoz