Kedd kora délután megtartotta sajtótájékoztatóját az orosz válogatott a Magyarország elleni Nemzetek Ligája-találkozó előtt. Az eseményen Sztanyiszlav Csercseszov szövetségi kapitányt emlékeztették, hogy a két csapat előző két találkozóján az oroszok egyaránt három gólt lőttek, így kíváncsiak voltak arra az újságírók, hogy várható-e hasonló gólzápor szerdán is.

– Először is, minden meccs más és más, mindig különböző állapotokban játszottunk. Jelenleg a magyaroknak is más csapatuk van, mint legutóbb, ahogyan nálunk is történtek változások bizonyos pontokon. Talán ezeken a győztes meccseken jobbak voltunk, és a szerencse is mellénk szegődött, de ezeket a találkozókat már el kell felejtenünk. Egy új meccs jön, új történt, amire százszázalékosan felkészültünk – mondta a szövetségi kapitány, majd arra is válaszolt, hogy milyen fizikai állapotban van az orosz csapat, amely szintén a harmadik mérkőzését fogja játszani rövid időn belül. – A Törökország elleni második meccs sokkal intenzívebb volt, mint a svédek elleni. Meggyőződésem, hogy a holnapi mérkőzés sem lesz ez alól kivétel. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ugyanazon a szinten teljesítsünk.

Az előző két mérkőzést végigjátszotta az oroszok 37 éves ikonja, Jurij Zsirkov is, akivel kapcsolatban a szövetségi kapitány kiemelte, hogy kondicionálisan remek állapotban van, és készen áll arra, hogy a magyarok ellen is 90 percig a pályán legyen. Csercseszov a magyar válogatottról azt mondta, hogy vannak veszélyes játékosai, akikből jól felkészültek.

– A magyaroknak vannak különleges játékosai akik képesek egymaguk is komolyan befolyásolni egy mérkőzés kimenetelét, neveket azonban nem mondanék, de azt elárulhatom, hogy felkészültünk belőlük – tette hozzá a kapitány.

A Lokomotiv Moszkva középpályása, Anton Mirancsuk úgy nyilatkozott, hogy készen állnak az összecsapásra, ő személy szerint tökéletes fizikai állapotban várja az összecsapást. A magyarokról azt mondta, hogy jó csapat, amely ráadásul jó formában van, ezért úgy vélte, nem lesz könnyű kilencven perc számukra.

– Fizikailag erősek, megpróbálják játszani a futballt, de nincs kiemelkedő labdarúgójuk. Nehéz meccs lesz, de mindent megteszünk a siker érdekében. Most minden gondolatunk a holnapi meccs körül forog. Megpróbálunk nyerni. Ma még elemezni fogjuk őket, még másfél napunk van a felkészülésre. Jól sikerült a regenerációnk az előző mérkőzést követően, én személy szerint is nagyon jó állapotban érzem magam. Nem mondanám, hogy én vagyok a csapat vezetője, csak azt teszem a pályán, amit az edző kér,  és ez hál’istennek meghozza a gyümölcsét. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak – zárta Mirancsuk arra vonatkozóan, hogy az előző három találkozón két gólt is lőtt.

Orosz-magyar: Kassai meglátogatta a mieinket Moszkvában – minden hír az NL-mérkőzésről itt!