A magyar válogatott csatára és a MOL Fehérvár FC csapatkapitánya, Nikolics Nemanja klubja honlapján beszélt a ma esti, Törökország elleni Nemzetek Ligája-meccsről. A támadó 891 nappal ezelőtt, a 2018 márciusi, Skócia elleni felkészülési találkozón játszott utoljára a nemzeti csapatban – visszatéréséről pedig a tavasszal, a csakfoci.hu “Tilos Passzolni!” rovatában beszélt először.

Jó érzés újra a válogatottban lenni, örülök, hogy itt vagyok. Két és fél év telt el azóta, hogy utoljára pályára léptem a válogatottban. A keret eléggé kicserélődött, igaz ennek az egyik oka a mostani vírushelyzet, de emellett sérülések miatt is sokan kimaradtak a keretből. Nem volt sok időnk arra, hogy közösen készüljünk a csütörtök esti, Törökország elleni mérkőzésre, a legfontosabb célnak azt tekintettük, hogy minél jobb hangulat alakuljon ki a csapatban, ezt szerintem sikerült elérnünk. Emellett alaposan kielemeztük ellenfelünket.

Azt, hogy nézők nélkül kerül megrendezésre a találkozó, mindenki rendkívül sajnálja, ugyanakkor ebből talán némi előnyre tehetünk szert, hiszen mindenki tudja, hogy milyen fanatikusak a török drukkerek. Biztos vagyok benne, hogy így is rendkívül nehéz dolgunk lesz, de a több tízezer hazai drukker a házigazdának fog jobban hiányozni.

Bízom abban, hogy sikerül eredményes játékot bemutatnunk és ponttal vagy pontokkal térünk haza Törökországból” – nyilatkozta a molfehervarfc.hu-nak Nikolics, aki azt is elárulta, hogy a 23-as számú mezt kapta meg ismét a válogatottban.

Válogatott: Döntöttek a szurkolók Rossi törökországi kezdőcsapatáról – van, akit kétszer is betennének