Hiába a Szalai-dupla és a három lőtt gól, Észtországban sem tudott nyerni a válogatott

Bár kétszer is hátrányban volt, nem örülhet az egy pontnak a magyar válogatott, amelynek 2-1-es előnye után egyenlítenie kellett a döntetlenért.
Csakfoci Admin 2018. október 15., hétfő 22:41
Bár kétszer is hátrányban volt, nem örülhet az egy pontnak a magyar válogatott, amelynek 2-1-es előnye után egyenlítenie kellett a döntetlenért.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 15., hétfő 22:41

A Nemzetek Ligájában három mérkőzést követően egy győzelemmel és két vereséggel álló válogatottunk a negyedik fordulóban az eddigi mindhárom meccsét 1-0-ra elveszítő Észtország otthonában lépett pályára. Marco Rossi szövetségi kapitány a kezdőbe jelölte a válogatottban ma debütáló Baráth Botondot, de a görögországi találkozóhoz képest kezdett Nagy Dominik, Lovrencsics Gergő és Kovács István is.

I. félidő

A hazaiak kezdték aktívabban a mérkőzést, de mezőnyfölényük kezdetben meddőnek bizonyult. A 20. percben aztán gyakorlatilag a meccs első helyzetéből vezetést Észtország: Anier ment el a bal oldalon, középreadása után Luts Kádárt megelőzve lőtt közelről a léc alá (1-0) - ezzel válogatottunk sorozatban nyolcadik mérkőzésén kapott gólt. Gyorsan jött az egyenlítés magyar részről: Szalai pöckölte tovább a labdát, amivel Nagy Dominik került helyzetbe, és estében a bal alsóba lőtt (1-1). A gólunk után átvettük az irányítást, már mi támadtunk többet, helyzetig azonban csak az első félidő ráadásában jutottunk: Szalai kiugratásával Nagy Dominik léphetett ki, ziccerben leadott lövését azonban a megsérülő Aksalu helyére beálló Lepmets kapus lábbal védeni tudta.

II. félidő

Lovrencsics könnyen védett lövése jelentette a második félidő első próbálkozását, majd az 54. percben már 1-2-t mutatott az eredményjelző: magyar szöglet után Sallai fejelte vissza a kapu elé a labdát, Szalai pedig közelről a léc alá lőtt. A Hoffenheim csatára a kazahok elleni 3-2-es vereség, Georges Leekens debütáló mérkőzése után szerzett ismét gólt. Ezt követően nem volt benne a hazaiak játékában az egyenlítés, egy elképesztően balszerencsés szituáció után mégis gólt kaptunk: Pikk adta volna be a labdát balról, a játékszer a becsúszó Pátkai lábáról, Gulácsi felett hullott a kapuba (2-2). Kilenc perccel később újabb észt gól tetézte a bajt: egy - megpattanó - indítás után Kádár és Gulácsi nem értette meg egymást, a ziccerbe kerülő Anier pedig vezetéshez juttatta a hazaiakat (3-2). Nem sokáig vezettek azonban a hazaiak: Kovács végzett el jobbról szögletet, Szalai fejese pedig a kapus kezét is érintve jutott a kapu bal oldalába (3-3).

Az utolsó percekben és a négyperces ráadásban hiába mozgósítottak nagy erőket a mieink a győztes gól megszerzése érdekében, ez nem sikerült, így az októberi válogatott napokat győzelem nélkül zárta a nemzeti csapat. Ezzel az is eldőlt, hogy Magyarország nem nyerheti meg csoportját a Nemzetek Ligája C-divíziójában.

Olvastad már?
Rossi néhány játékosa magatartását bírálta: "Volt, aki már az elejétől kilógott" - értékelés
A szövetségi kapitány szerint túl sok hibát követett a válogatott Észtországban ahhoz, hogy nyerni tudjon. Rossi magatartásbeli gondokról is beszélt.
Elolvasom

Észtország - Magyarország 3-3 (1-1)

Gólszerzők: Luts 20., Pátkai 70.-öngól, Anier 79. ill. Nagy D. 24., Szalai 54., 81.

Észtország: Aksalu (Lepmets, 43.) – Pikk, Tamm, Baranov, Teniste – Mets, Antonov – Luts, Vassiljev, Ojamaa – Anier (Purje, 90.)

Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics (Bese, 80.), Orbán, Kádár, Baráth –Nagy Á., Kleinheisler (Pátkai, 68.) – Nagy D. (Eppel, 75.), Kovács I., Sallai – Szalai

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz