Mint ismeretes, Dzsudzsák Balázs szeptemberben a Merkantil Bank Ligában szereplő DVSC-hez igazolt, vagyis 12 év után visszatért nevelőegyesületéhez. A válogatott csapatkapitánya azóta két NB II-es találkozón 50 percet töltött a pályán.

A Loki 108-szoros válogatott szélsője jelenleg nem tagja Marco Rossi keretének sem – igaz, a kapitány nemrég kijelentette, hogy bár az NB II-ből továbbra sem kíván igazán válogatni, Dzsudzsákkal még kivételt tehet -, így jelenleg csak szurkolóként segítheti a nemzeti csapatot a Bulgária elleni, esti Eb-pótselejtezőn is.

A magyar válogatott csütörtökön 20:45-től játssza le sorsdöntő mérkőzését Szófiában, a 33 éves futballista pedig a dvsc.hu-n üzent a válogatottbeli játékosoknak.

Eljött a döntő napja! Rettenetesen izgulok, nagyon szorítok és szurkolok a válogatottnak. Meglesz a győzelem, csapatként nem lehetnek erősebbek nálunk! Bízom a fiúkban, és tudom, hogy a végén felugorva, üvöltve Ria Riaa hungáriázhatunk! #csakegyütt

– üzente a Loki rutinos támadója.

Szoboszlai: “Sajnos úgy hozta az élet, hogy nem tudom segíteni a csapatot”

Szoboszlai Dominik kényszerű okokból maradt ki ezúttal a keretből, a Red Bull Salzburg játékosa az egyik közösségi oldalon szólalt meg a meccs előtt.

Nehéz időszak ez most. Sajnos úgy hozta az élet, hogy nem tudom segíteni a csapatot. De távolból nagyon szurkolok azért, hogy novemberben közösen folytassuk a küzdelmet. Hajrá magyarok! 🔥🇭🇺

Közzétette: Dominik Szoboszlai – 2020. október 8., csütörtök

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Hegedüs Lajos (Paks)

Védők: Bese Barnabás (OH Leuven), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Apollon Limasszol)

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Honvéd), Holender Filip (Lugano), Kalmár Zsolt (DAC), Nagy Ádám (Bristol City), Loic Nego (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC)

Támadók: Könyves Norbert (ZTE FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (Mainz), Szőke Adrián (Heracles), Varga Kevin (Kasimpasa)