A Fehérvár jól kezdett, a 8. percben megszerezte a vezetést. Mmaee és Petrjak harcolt a tizenhatoson belül, a Vidi szélsője elesett, a játékvezető pedig 11-est ítélt. A büntetőt Nikolics a bal sarokba vágta. Gyorsan egyenlítettek azonban a hazaiak: Civic beadását követően Stopira nyolc méterről a saját kapujába fejelte a labdát.

A 40. percben Hangya szöglete után Stopira érkezett jól középen, és ezúttal az ellenfél kapujába fejelt. A Fradi szinte azonnal egyenlíthetett volna, de Boli 8 méteres lövését bravúrral védte Kovács, ahogy Mmaee közeli próbálkozását is.

A második félidő kevesebb helyzetet hozott, Stopirának volt még egy fejese, amit Dibusz megfogott. A Vidi próbálta őrizni az előnyét, a Fradi pedig nem volt kellőképpen veszélyes a kapu előtt, így meglepetésre a fehérváriak jutottak a legjobb nyolc közé.

MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő
Ferencváros – MOL Fehérvár FC 1-2 (Stopira 12. – öngól, ill. Nikolics 8. – 11-esből, Stopira 40.)

Ferencváros: Dibusz – Botka (Lovrencsics 63.), Blazic, Mmaee, Civic – Haratin (Sigér 76.), Laidouni – Zubkov (Karaisvili 76.), Tokmac (Mak 85.), Uzuni – Boli

MOL Fehérvár FC: Kovács D. – Nego, Musliu, Stopira, Fiola, Hangya – Funsho, Alef, Petrjak (Bolla 77.) – Zivzivadze (Rus 92.), Nikolics (Pinto 84.)

A Kisvárda rögtön a kezdés után magához ragadta a kezdeményezést Supka Attila együttese. 12 percet kellett várnia az első kapura lövésre, ekkor Bumba 19 méterről eleresztett lökete alig ment el a jobb sarok mellett. Öt perccel később már megszerezték a vezetést a szabolcsiak. Navratil fordult le Némethről a tizenhatoson belül és 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A félidő utolsó momentumaként Kovácsréti tüzelt a jobb alsó sarok mellé.

A szünet után sokáig mezőnyjáték folyt a pályán, alig forogtak veszélyben a kapuk. A 70. perctől kezdve mindkét csapat támadásokat vezetett, majd 78. percben a Haladás közel járt az egyenlítéshez, azonban Dragóner lövését Dombó tolta szögletre. A hajrában szinte végig egykapuztak a szombathelyiek, a vendégek védekezésre kényszerültek, ám jól állták a sarat, így egy szerencsés góllal továbbjutottak a következő körbe.

A negyeddöntők párosítása: 

március 10.:

Fehérvár – Budafok
Mezőkövesd – Újpest
Kisvárda – ZTE
MTK – DVSC

MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő
Haladás (NB II)-Kisvárda 0-1 (Navratil 24.)

Haladás: Rózsa – Schimmer (Debreceni – a szünetben), Mocsi, Devecseri (Tóth M. 66.), Németh M. – Csilus (Németh M. 76.), Holdampf – Jancsó (Dragóner – a szünetben), Kiss B., Bosnjak – Kállai (Schuszter 76.)

Kisvárda: Dombó – Melnyik, Ene, Navratil, Leoni – Karabeljov, Simovic, Kovácsréti, Bumba (Ötvös 64.) – Zlicsics, Horváth Z. (Jelena 64.)

MOL Magyar Kupa: Őrült hajrá után Újpest-siker és továbbjutás Felcsúton