A 8. forduló mérkőzéseit 2021. február 10-11-én rendezik meg, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, de már csak 2021 telén. Ha a rendes játékidő végén döntetlennel állnak a csapatok, előbb 2×15 perc hosszabbítás, majd tizenegyesrúgások következnek. A pályaválasztói jog az alacsonyabb osztályú kluboknak kedvez. Élvonalbeli klubok nem kerülhettek össze,

A párharcok után már csak 16 csapat marad versenyben.

A sorsoló ezúttal Gyepes Gábor, kétszeres MK-győztes és korábbi válogatott hátvéd volt a szombati eseményen, ahol a legjobb 32 csapat kapott ellenfelet.

Megismétlődik a 2006. május 17-én lejátszott döntő, hiszen a MOL Fehérvár FC együttese a Vasas otthonában látogat. A 8. fordulóban debreceni házi rangadót is rendeznek: a DEAC a DVSC-t “fogadja” a Nagyerdei Stadionban.

A Ferencváros és az Újpest másodosztályú csapathoz fog utazni, előbbi a Dorog, utóbbi a Szolnok vendégeként lép pályára. A címvédő Honvédra fővárosi csaata vár, hiszen az NB III-ban szereplő III. kerületi TVE-hez látogatnak Bódog Tamás tanítványai. Az élvonalban újoncnak számító Budafok a megyei I. osztályban érdekelt Dunavarsány ellen játszik.

MOL Magyar Kupa, 8. forduló – a párosítások

Vasas (NB II)-MOL Fehérvár FC

Tarpa (megyei I.)-DVTK

Szolnoki MÁV FC (NB II)-Újpest

Dorogi FC (NB II)-Ferencváros

III. kerületi TVE (NB III)-Honvéd

Aqvital Csákvár (NB II)-Paksi FC

Hódmezővásárhely (NB III)-Puskás Akadémia

Soroksár (NB II)-Kisvárda

Ajka (NB II)-Mezőkövesd

Kolorcity Kazincbarcika (NB II)-MTK Budapest

Dunavarsány (megyei I.)-Budafok

Tiszafüred (NB III)-ZTE FC

Pécsi MFC (NB II)-Haladás (NB II)

Tállya KSE (NB III)-Kaposvár (NB II)

Taksony (megyei I)-Siófok (NB II)

DEAC (NB II)-DVSC (NB II)

Előzmények

A hét vége előtt még két csapat nem játszotta le mérkőzését a 7. fordulóból. Utolsóként a Fradi csatlakozott a 32 csapatos mezőnyhöz a MOL Magyra Kupában, így az OTP Bank Liga minden együttese ott lesz a 8. fordulóban. A válogatottba is több játékost adó FTC szombaton, a Bicske elleni 5-0-s győzelmével biztosította helyét a következő körben.

Pénteken a Szolnok ejtette ki a Gyirmótot egy, a 92. percben lőtt góllal. A Gyirmót mellett a Merkantil Bank Ligából a Budaörs, az ETO, a Szentlőrinc, a Szeged, a Nyíregyháza és a Békéscsaba is búcsúzott már a kupától.

MOL Magyar Kupa: Mesterhármast lőtt a nyári szerzemény, ötig jutott a Fradi Bicskén – videók