MK-elődöntő: Biztos előnybe kerülhetett volna az MTK, de nem dőlt el semmi – videó

Az MTK több helyzetet dolgozott ki a Honvéd ellen, és a hajrában nem kapott meg egy jogosnak tűnő tizenegyest a Magyar Kupa elődöntőjének, zárt kapuk mögött játszott első mérkőzésén, így a döntés a visszavágóra maradt.
Csakfoci Admin 2020. május 23., szombat 22:00
Az MTK több helyzetet dolgozott ki a Honvéd ellen, és a hajrában nem kapott meg egy jogosnak tűnő tizenegyest a Magyar Kupa elődöntőjének, zárt kapuk mögött játszott első mérkőzésén, így a döntés a visszavágóra maradt.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. május 23., szombat 22:00

A kezdés után rögtön magához ragadta a kezdeményezést az MTK. A 3. percben egy remekül kivitelezett MTK-támadás után Schön lövése megpattant Tujvelen, a középen érkező Prosser közelről a hálóba továbbította a labdát, ám Erdős József játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A folytatásban Palincsár visszagurítása után Cseke lőtt nem sokkal mellé.

A félidő félénél Prosser cselezgetett a tizenhatosnál, majd lekészítette lövésre a labdát Cserkének, próbálkozását Tujvel fogta. A 33. percben feljegyezhettük az első Honvéd-lehetőséget is, Moutari passza után George lőtt, azonban Varga védeni tudott. Két perccel később Schön kapott egy kiváló indítást, lövése Lovricon megpattanva szögletre vágódott.

A szünet után az MTK továbbra is támadásban maradt. A 60. percben Lencse lövését fogta Tujvel. Egy perccel később Hidi 20 méterről vállalkozott lövésre, de a kemény lökete a kapufát találta el. A hajrában egy gyors kontratámadás után a csereként beálló Bíró továbbított Prosser felé, kapura lőtt, ám Tujvel védett.

A 82. percben hatalmas lehetőség adódott az MTK előtt - Tujvel öklözte ki röviden a labdát, ami Fülöp elé került, a lövése szögletre vágódott. Két perc múlva egy jobb oldali beadás után Niba kezén pattant meg a labda a tizenhatoson belül, ám Erdős játékvezető sípja néma maradt. Nem sokkal később már George középre tartó lövését Varga védte. A hosszabbításban Fülöp löketét blokkolták a védők, a labda Pintér elé került, aki kisodródva a kapufát találta el.

Az eredmény nem változott, 0-0-al ért véget a találkozó, így a jövő keddi visszavágóra maradt a döntés a Puskás Arénában.

Összefoglaló

Magyar Kupa-elődöntő, első mérkőzés

MTK Budapest-Honvéd 0-0

A meccs minden fontos pillanata percről percre itt!

MTK Budapest: Varga - Fülöp, Katona, Varju, Pintér - Mezei (Bognár I. 68.), Palincsár, Cseke - Lencse (Bíró 68.), Schön (Gera D., 68.), Prosser

Honvéd: Tujvel - Lovric, Uzoma, Mezghrani, Niba - Nagy G., Gazdag (Ugrai 76.), Hidi - Moutari (Kukoc 76.), Lanzafame (Kesztyűs 90.), George

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz