Magyar Kupa: A Loki tízig, az MTK kilencig, az Újpest és a Hali hatig jutott – eredmények

Így alakultak a Magyar Kupa 6. fordulójának délutáni eredményei. Több élvonalbeli csapat is kiütéssel nyert.
Budai László 2017. szeptember 20., szerda 17:10
Így alakultak a Magyar Kupa 6. fordulójának délutáni eredményei. Több élvonalbeli csapat is kiütéssel nyert.
Szerző: Budai László 2017. szeptember 20., szerda 17:10

Több igazán nagy gólarányú győzelem is született a Magyar Kupa 6. fordulójában. A Loki győzött a legnagyobb különbséggel: többek között Tisza Tibor mesterötösének köszönhetően 10-1 lett a Csongrád elleni meccs vége.

Az NB II-es MTK sem panaszkodhat, hiszen 9-0-val indulhat haza a Tállya otthonából.

Az Újpest és a Haladás hatig jutott. A lila-fehérek Tischler Patrik első félidőben szerzett mesternégyesével alapozták meg az Öttevényen elért sikert – a támadót a szünetben lecserélték. A szombathelyiek pedig Szarvaskenden nyertek 6-0-ra.

A Videoton is simán nyert: Szabó Bence duplájával, valamint Tamás és Fejes góljával ért el 4-0-s sikert, a Mezőkövesd pedig Kecskeméten rúgott négyet (1-4).

A Paks a Sárvárt (0-3), a Vasas a Nyíradonyt (0-2), míg a Balmazújváros a Karancslapujtőt verte (0-2).

A Honvéd szenvedett meg a leginkább, a kispestiek csak egy góllal győztek Pécsett.

A további, alsóbb osztályú MK-mérkőzések eredményeiért IDE kattints!

Az NB I-es csapatok eredményei

Csongrád-DVSC 1-10 - Takács (4.), Borda (öngól, 9.), Tisza (23., 54., 60., 68., 73.), Nagy K. (56.), Bárány (65., 92., Fodor (70.)

Karancslapujtő-Balmazújváros 0-2 (Habovda, Vólent)

Kecskemét-Mezőkövesd 1-4 (Balog, ill. Majtán (3), Baracskai)

Mohács-Videoton 0-4 (Szabó (2), Tamás, Fejes)

Nyíradony-Vasas 0-2 (Pavlov 62., Kulcsár 92.)

Öttevény-Újpest 0-6 (Tischler (4), Pávkovics, Simon)

Pécs-Honvéd 0-1 (Holender)

Sárvár-Paks 0-3 (Daru, Simon M., Zachán)

Szarvaskend-Haladás 0-6 - Medgyes (3.), Mészáros (18., 40.), Tóth B. (21.), Rácz (43.), Grumic (89.)

Később játsszák

Kaposvár-Puskás Akadémia

Címkék: #Magyar Kupa
Neked ajánljuk
Átigazolások
Fradi
Abu Fani Angliában?
Izraeli hírek szerint egy angol másodosztályú klub igazolná le Mohammed Abu Fanit kevesebb mint 3,5 millió euróért, de az ulloi129.hu információi szerint a Fradinál nem tudnak az ügyről.
ETO/DAC
Csinger és Ouro
Megerősítették a Csakfoci korábbi értesülését: Csinger Márk egy szezonra az ETO FC-hez került kölcsönbe, miközben a togói válogatott középpályás, Samsindin Ouro Dunaszerdahelyre igazolt.
DVSC
Támadó jött Svájcból
Újabb légiós szerződtetését jelentette be szombat délelőtt a DVSC: a 24 éves Dejan Djokic a svájci élvonalban szereplő FC Sion együttesétől érkezett a cívisvárosba.
Tovább az összes átigazoláshoz