Ismét ötgólos győzelmet aratott a pozsonyi együttes a szlovák bajnokságban, ezúttal a Nagymihály "szaladt bele a késbe."
A szlovák bajnokság második fordulójának keddi játéknapján újabb gólzáporos győzelmet aratott a címvédő Slovan Bratislava, amely a Nyitra után a Nagymihályt is 5-0-ra verte meg.
Akárcsak az első fordulóban, ismét a kispadon kezdte a találkozót a pozsonyiaknál a magyar válogatott középpályás, Holman Dávid, aki a 71. percben lépett pályára, majd alig egy perccel később már be is talált, Vernon De Marco bal oldalról érkező beadását lőtte 12 méterről a jobb alsóba – honfitársunknak ez volt a szezonbeli első találata.
A Slovan így ismét a tabella élére állt jobb gólkülönbségének köszönhetően a Trencsén előtt, a DAC-nak szerda este lesz esélye előzni a Garamszentkereszt elleni idegenbeli meccsen.
Átigazolások
Légiósok
Mocsi maradhat, de...
"Amíg nyitva a játékospiac, semmit sem tudok biztosra kijelenteni" - a 3-szoros magyar válogatott Mocsi Attila úgy tervez egyelőre, hogy marad a török Rizespornál. (Nemzeti Sport)
ETO
Megírták Tóth árát
Német sajtóhírek szerint 1,7 millió euró körül lehet Tóth Rajmund ára, miközben állítólag már megvan a magyar válogatott középpályás új klubja.
Skócia
Nemet mondott a volt Fradi-edző
A Daily Record értesülései szerint Stephen Glass visszautasította a lehetőségét is annak, hogy tárgyaljon a megüresedett skót U21-es szövetségi edzői posztról.