Szalai Attilát továbbra is a tenyerén hordozza a török sajtó a Fenerbahcéban nyújtott remek teljesítménye miatt. Ezúttal az enderhaber.com nevű portál cikkezett a hétfőn első törökországi gólját is megszerző, 23 éves magyar védő kapcsán, kiemelve, hogy hétről hétre szinte hibátlan teljesítményt nyújt a Süper Ligben, hol a védelem közepén, hol a pálya bal oldalán.

“Szalai a legjobb igazolás az árát tekintve” – jegyzi meg a lap, amely megjegyzi, hogy nem csak a vételár, de a válogatott bekk fizetése is arról árulkodik, milyen remek üzletet kötött vele a Fenerbahce, amikor nagyjából 2 millió euróért megvette a ciprusi Apollontól.

“A fiatal védő 500 ezer eurót keres ebben a félévben, majd az új idényben már 750 ezer euró lesz a keresete”

– írják.

Kiemelik azt is, hogy Szalai érkezése előtt a Fener 23 gólt kapott 19 mérkőzésen (1,2 gól/meccs), azóta viszont a 9 találkozón mindössze 5-öt (0,55 gól/meccs). Mindehhez ráadásul a védő nagyon tiszta játékkal is járult hozzá, hiszen a 9 török bajnkiján mindössze 1 sárga lapja és 6 szabálytalansága volt, “ami szinte hihetetlen egy középső védő esetében” – majd hozzáteszik azt is, hogy ha Szalai így folytatja, 1-2 éven belül klubja sok nullát tehet majd az eladási árához.

Rossi: “Szalai 2 hónap alatt sztárjátékos lett” – meglepő posztot is említett a védő kapcsán