A játékosok piaci értékének becslésével foglalkozó és az átigazolási díjakban mértékadónak számító Transfermarkt frissítette az osztrák élvonalbeli bajnokság adatbázisát.

Ebben az összeállításban komoly szerepet kapott Szoboszlai Dominik is, aki a 2019/20-as idényben 40 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 12 gólt rúgott és 18 gólpasszt osztott ki a társaknak – ebből pedig a koronavírus-járvány miatti leállást követő újraindulás után 11 meccsen 8-szor volt eredményes, és 11 asszisztot jegyzett. Egyéni elismerésekben sem volt híján: megválasztották az osztrák bajnokság legjobbjának, bekerült az osztrák bajnokság álomcsapatába, és továbbra is versenyben van a Golden Boy-díjra, amelyet minden évben a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgó kap.

Ez a kimagasló szezon a magyar játékos piaci értékében is látványosan megmutatkozott,

a legfrissebb kimutatás szerint ugyanis Szoboszlai Dominik már 25 millió eurót ér, ezzel ő lett az osztrák Bundesliga történetének második játékosa, aki elérte ezt a becsült piaci értéket.

Korábban csak ex-csapattársa, a mostanra már 72 millió euróra taksált norvég Erling Haaland mondhatta el ezt magáról, őt 45 millió euróra taksálták, amikor lecsapott rá a Borussia Dortmund.

Ebből tehát az is következik, hogy jelenleg Szoboszlai az osztrák élvonal legértékesebb játékosa, miután az áprilisi frissítés óta – három hónap alatt – 11,5 millió euróval növekedett az ára. Mögötte két csapattársa, Patson Daka (20 millió euró), és Enock Mwepu (10 millió euró) becsült piaci értékkel rendelkezik.

Szoboszlai a mostani értéknövekedéssel a legértékesebb magyar játékos is lett egyben, miután megelőzte a 16 millió euróra taksált Willi Orbánt. Őt követi Orbán lipcsei csapattársa, Gulácsi Péter (9,5 millió euró), valamint a Freiburgot erősítő Sallai Roland (3,5 millió euró).

Továbbá minden idők legdrágább magyar játékosává is vált a salzburgiak középpályása

ezzel a 25 millió eurós becsült piaci értékkel, hiszen korábban ezt a csúcsot Willi Orbán (2019, 20 millió euró) és Dzsudzsák Balázs (2012, 18 millió euró) tartotta.