Légiósok: A Bundesligába jutást célozta meg az ex-újpesti magyar csatár új csapata

A Bundesligába jutást célozta meg a Novothny Somát is foglalkoztató VfL Bochum, amely jelenleg a német labdarúgás másodosztályában szerepel.
Privacsek András 2020. október 4., vasárnap 13:06
A Bundesligába jutást célozta meg a Novothny Somát is foglalkoztató VfL Bochum, amely jelenleg a német labdarúgás másodosztályában szerepel.
Szerző: Privacsek András 2020. október 4., vasárnap 13:06

A 26 éves csatár az M1 aktuális csatornán azt mondta, a klubvezetők úgy érzik, most tényleg reális és komoly esélye van a csapatnak, hogy a szezon végéig versenyben legyen a feljutásért.
A Bochum legutóbb már több mint tíz éve, a 2009/10-es idényben szerepelt az élvonalban, azóta a legjobb eredménye a 2011-es harmadik hely volt a másodosztályban, legutóbb pedig nyolcadikként zárt.

Novothny kifejtette, a Bundesliga 2 csapatai közül legalább tíz már szerepelt az első osztályban, és a mezőnynek nagyjából a hetven százaléka a feljutást tűzte ki célul az idény előtt.
Az augusztus végén szerződtetett csatár az első és a második fordulóban még csak a cseresorból nézte végig új együttese mérkőzését, majd pénteken az Osnabrück elleni hazai találkozó 82. percében sor került a bemutatkozására.

- Nagyon jó érzés volt, hiszen legutóbb június végén, az Újpest színeiben játszottan hivatalos mérkőzésen. Nagyon hiányzott a meccsek hangulata, nagyon örültem neki, amikor láttam, hogy én leszek a következő csere - nyilatkozta.

Hozzáfűzte, nagy előrelépésnek tartja, hogy döntetlen állásnál küldte be az edzője, ez azt jelenti, hogy később is meg fogja adni a bizalmat.

- Rajtam múlik, tudok-e élni vele hosszú távon. Nem biztos, hogy becseréltem volna magamat korábban, mert nem voltam, és talán még mindig nem vagyok száz százalékos állapotban - vélekedett.

Novothny közölte, az eredménynek nem örülnek, mert hazai pályán győzelemre készültek, és a meccs végül gól nélkül zárult, de nem mondhatni, hogy rosszul kezdték a szezont, hiszen három forduló után még nincs vereségük.

Hangsúlyozta, maximálisan profi a bajnokság, a klub és a körülmények is, ezért minden tekintetben többet kapott, mint amit várt. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz