A magyar válogatott 27 éves szélsője, Filip Holender a márciusi válogatott szünet során volt először volt az új Bozsik Stadionban, ahol a klubhonlapnak nyilatkozott az arénához fűződő élményeiről.

Tetszik az új stadion, örülök, hogy a Honvédnak ilyen pályája van. A Vidi ellen ebben a stadionban nyertük meg a bajnokságot, az nagyon szép élmény volt, illetve 2019-ben itt lettem gólkirály – kezdte Holender.

A 27 éves játékos 2019-ben igazolt Svájcba, a Lugano csapatába, ahol 37 fellépésén hét góllal és négy gólpasszal zárt.

– Ahogy számítottam rá, nehéz volt Svájcban játszani, de szép emlékeim vannak abból az egy évből is. Erős volt a bajnokság, úgy érzem sokat tanultam ott. Én a Honvédban nevelkedtem, itt játszottam csak, szóval nekem mindig más érzés lesz máshol játszani. Meg kellett szoknom az új bajnokságot és az új mentalitást, ez számomra nagy változás volt. 

Lugano után a 16-szoros magyar válogatott játékos a szerb elsőosztályú Partizan csapatába igazolt, ahol már a második szezonját tölti.

Meglepődtem akkor az ajánlat hallatán, de nagyon örültem is, hiszen tudtam, milyen nagy csapatról van szó. Egy-két nap alatt sikerült elintézni a transzfert, aztán a csapatba könnyen beilleszkedtem. Szerbiában születtem, a szüleim most is ott élnek. Az Európa Konferencia Ligában a nyolcaddöntőig jutottunk, ami szerintem nagyon nagy dolog, elsők vagyunk a bajnokságban és a kupában is játszunk még. Tényleg sok meccs van még hátra, de nagyon jó érzés egy olyan nagy csapat tagja lenni, mint a Partizan – zárta Holender.

Pazar gólt lőtt a magyar válogatott univerzális játékosa, de csapata így is kiesett – videó