Alighogy elment, máris visszasírják Kádárt Ukrajnában

Az egyik legismertebb ukrán újságíró szerint éppen az hiányzott a Dinamo Kijevből a legutóbbi vereség során, amit Kádár Tamás mindig jól megoldott.
Nyikes Zoltán 2020. március 3., kedd 14:08
Az egyik legismertebb ukrán újságíró szerint éppen az hiányzott a Dinamo Kijevből a legutóbbi vereség során, amit Kádár Tamás mindig jól megoldott.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. március 3., kedd 14:08

Múlt hét csütörtökön vált hivatalossá, hogy Kádár Tamás az ukrán Dinamo Kijevből a kínai élvonalbeli Shandong Luneng együtteséhez igazolt, amelyhez négy évre kötelezte el magát.

A 29 éves játékos nehéz időszak után váltott klubot, hiszen az utóbbi hónapokban rengeteg kritika érte a játékát Ukrajnában, majd februárban összeszólalkozott a törökországi edzőtáborban edzőjével, aki az ificsapatba száműzte őt, erről a múlt héten a játékos így nyilatkozott honlapunknak:

– Utólag kár lenne üzengetni, megmondani a tutit. Történt, ami történt, ezen már nem tudok változtatni. Az emberek nem tőlem fogják megtudni, hogy mi történt abban az időszakban. Egyet állíthatok, abból semmi nem igaz, hogy én generáltam ezt a konfliktust annak érdekében, hogy előrébb vigyem az átigazolási tárgyalásokat, hiszen ilyen abban az időszakban nem volt, csak ez után került napirendre ez téma – mondta a védő az üggyel kapcsolatban, majd hozzátette: – Nem érzem, hogy megalázó lett volna, amit a klubtól kaptam, sokkal inkább gondolom azt, meg akarták mutatni a csapatnál, nincsenek kivételek. 

Kádár távozását követően a Dinamo Kijev már rögtön a második tavaszi fordulóban vereséget szenvedett a Dnyipro elleni bajnokin, az egyik legismertebb ukrán újságíró, Igor Csiganyik pedig ezzel magyarázta a gyenge játék okát.

– A Dinamónál volt egy nagy probléma, ami nem más, mint hogy nagyon nehezen tudtak átmenni védekezésből támadásba az első jó passzok hiányában. Az ember, aki ezt meg tudta volna tenni – minden korábbi hibája ellenére is –, és aki korábban is megtette ezt, az már elhagyta a Dinamót. Ő Kádár Tamás – idézi a dynamo.kiev.ua az újságírót.

Olvastad már?
Interjú: “Kértem Rossit, tekintsen el a szerepeltetésemtől” – Kádár szerint csak le akarták járatni
Kádár Tamás immáron a kínai Shandong Luneng játékosaként a csakfoci.hu-nak őszintén beszélt távozása körülményeiről, a korábbi edzőjével való összetűzéséről és a hajdani száműzetéséről. Az utóbbi időben a kritikák kereszttüzébe került magyar válogatott védő elárulta azt is, miért nem játszott az azeriek elleni Eb-selejtezőn, valamint az egyik internetes oldal által generált hír miatt édesanyja védelmére kelt. Interjú.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Tovább az összes átigazoláshoz