Itt a vége: Kizárták a magyar foci legfurcsább csapatát

Tavaly a Magyar Kupában meneteltek.
Dudás Gábor 2016. október 14., péntek 15:39
Tavaly a Magyar Kupában meneteltek.
Szerző: Dudás Gábor 2016. október 14., péntek 15:39

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatalos közlönyében szerepel az Inter CDF SE csapatának kizárása, amely azért következett be, mert nem tudta teljesíteni a bajnokság nevezésében vállalt utánpótláscsapatokkal kapcsolatos követelményeit. Az Inter CDF SE az előző hétvégén U16-os csapatával negyedszerre sem tudott kiállni, így a versenyszabályzat alapján ki kellett zárni felnőtt csapatát a BLSZ I-ből és jövőre csak két osztállyal lejjebb indulhat – írja a pestifoci.hu.

A bajnokság így az előző év bronzérmese nélkül folytatódik. Az Inter CDF felnőttcsapata a következő versenyévben csak két osztállyal lejjebb (BLSZ, III. osztály) nevezhet, illetve indulhat, amennyiben a versenyrendszer felépítése ezt lehetővé teszi.

Az Inter az előző szezon bronzérme mellett a Magyar Kupában is kitett magáért, és sokáig menetelt a gárda, a Hajdúböszörmény és a III. Kerület legyőzésével bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a Tiszaújváros kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel búcsúztatta őket.

Az Inter CDF 2006-ban alakult Budapesten, még Afrique Internationale CDF néven. Két évvel később váltott a mostani nevére az afrikai származású játékosokból álló csapat.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Kazincbarcika
Válogatott csapatkapitány érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-be feljutó Kazincbarcika, hogy szerződtette az örmény válogatott csapatkapitányát, Varazdat Harojant.
Videoton FC Fehérvár
Spanyolországba igazol a fiatal tehetség
A Csakfoci információi szerint Babos Bence is a Mérida AD-ban bizonyíthat, a Premier League-ben szereplő Brentford hálózatán keresztül.
ZTE
20 éves kapus jött
A ZTE szerződtette testvércsapata, a Nafta Lendava 20 éves kapusát, Žan Mauricio Lalovićot.
Tovább az összes átigazoláshoz