A te múltaddal és szakmai tapasztalatoddal, miért nem dolgozol a magyar profi futballban?

Sok olyan régi, kedves ismerősöm van, akik folyamatosan kéretlen önéletrajzokat küldözgetnek és ennek köszönhetően különböző pozíciókat tudnak betölteni annak ellenére, hogy szakmailag nem olyan erősek – mondta Rabóczki Balázs a csakfoci.hu-nak. – Ha valakinek az én tudásomra, a pedagógiai érzékemre van szüksége, úgyis megtalál. Eddig úgy alakult az életem, hogy most már bő hét éve az utánpótlásban dolgozom

Viszonylag ritka, hogy egy válogatott kapus pályafutása végeztével rendőrnek álljon. Te miért döntöttél így?

– A Honvéd volt az utolsó csapatom, ahol egyáltalán nem éreztem magam jól, hiányzott a jó közösség, ezért egy időre elegem lett a futballból. A fegyverek, azok működése, a fegyveres szolgálatok mindig érdekeltek. Jelentkeztem egy toborzóra, majd szép szorgalmasan mindent megtanultam, elvégeztem a szükséges tanfolyamokat, sikeres vizsgákat tettem. A Köztársasági Őrezred tagja lettem, kormányőrként dolgoztam, amikor Magyarország volt az Európai Unió soros elnöke. Előfordult, hogy Brüsszelben 24 európai miniszterelnököt védtem öltönyben és fegyverrel. Egy idő után azonban monotonná vált számomra a munka, egy sportoló testnek nem a legideálisabb, ha 20 órán keresztül tulajdonképpen egy helyben kell állni. Két év után aztán „igazi” rendőr lettem.

Helyszíneltél, igazoltattál, tolvajokat üldöztél?

Pontosan így volt. Az M1-es autópályán motoros járőr voltam, előfordult, hogy éjjel benzintolvajt üldöztem 234-el. Nagyon élveztem, változatos és izgalmas időszaka volt az életemnek.

– Sajnos azonban sok halálos kimenetelű balesetnél is helyszínelnem kellett és mivel akkor született meg a kisfiam, mentálisan nem tudtam összeegyeztetni a kettőt. Lelkileg nagyon megviselt a munkám ezen része, ezért otthagytam a rendőrséget és visszatértem az eredeti foglalkozásomhoz.

Elképzelhetőnek tartod, hogy a közeljövőben újabb civil munkára cseréld a futballt?

– Nem kizárt. Mindig hánytam attól a felfogástól, hogy egy futballistának 30-35 éves koráig kell megalapoznia a jövőjét. De miért?

Azzal a mentalitással nem tudok azonosulni, ha egy játékos összegyűjt 200 milliót, felteszi a kandallóra a lábát és vége az életének.

– Engem például kifejezetten érdekel az építőipar. Kapusként jobb a kézügyességem, itthon sok mindent elvégzek: például leszigeteltem a házunkat, lerakom a padlólapokat. Mindig becsültem és kicsit irigykedtem azokra a melósokra, akik reggel 7-kor elkezdték a munkát és délután négykor már a családjukkal lehettek.

Valószínűleg ők nem keresnek annyit, mint a profi futballisták. Egykori válogatott kapusként, több éves külföldi karrierrel a hátad mögött anyagilag meg tudtad alapozni a jövődet?

– Egy hitelmentes, kényelmes életet tudtam biztosítani a családomnak, de komoly törzstőkét nem lehetett félretenni.

A pályafutásom alatt a kiemelkedőbb hazai játékosok átlagban 6-800 ezer forintot kerestek az NB I-ben, én is ebbe a kategóriába tartoztam.

– Tisztában vagyok vele, hogy ez jelentősen több annál, mint amit egy átlagos munkával az emberek többsége kereshetett, de messze nem annyi, hogy egy életen át kitartson. Próbaidős rendőrként pedig 75 ezer forint volt a fizetésem. Soha nem a pénz miatt csináltam semmit, hanem azért, mert érdekelt az adott munka, a feladat. Nekem azzal nincs bajom, ha ma egy kispados magyar játékos 5-6 ezer eurót kap és teljesen elégedett. Nem tudok rájuk haragudni. Ha adják, vegyék el, nem sajnálom senkitől. Sok korábbi játékostársam mondja, hogy milyen jó a maiaknak, mennyivel többet keresnek. Igen, többet, mi meg többet kerestük, mint az előttünk játszó generáció tagjai.

Kapusként mindent elértél, ami benned volt?

– Sokszor motoszkál a fejemben ez a kérdés. Jól indult a pályafutásom, hiszen 17 évesen már az MTK felnőtt csapatának a tagja voltam, ahol olyan klasszisok játszottak akkor, mint Illés Béla, Babos Gábor vagy éppen Orosz Ferenc. Aztán eredményes időszakot töltöttem a Dunaferrnél, védtem Svédországban, nyertem dán bajnokságot. A 30-as éveimre azonban megtorpant a pályafutásom.

Ez talán annak is köszönhető, hogy türelmetlen voltam. Amikor a Københavnnál kikerültem a kapuból, hazajöttem Sopronba, aztán visszaküzdöttem magam és a holland Vitesse kapusa lettem, de megint rossz döntést hoztam.

– Mivel nem kaptam meg a bizalmat, a Honvédhoz igazoltam, ahol be is fejeztem a pályafutásomat. Gyermekkori álmom volt, hogy válogatott legyek, ez Lothar Matthäusnál kétszer sikerült. Azt kicsit sajnálom, hogy amikor pályafutásom csúcsán jártam, szóba sem kerültem a nemzeti csapatnál. Nem fanyalogtam, nem duzzogtam azonban soha, nekem az volt a fontos, hogy a pályafutásom befejezése után is megtaláljam a helyem és hasonlóképpen nagy motivációval és elszántsággal tegyem a dolgom.

A televíziózásban megtaláltad? Az egyik legszórakoztatóbb és a legfelkészültebb szakkommentátornak tartanak.

– Örülök, ha tetszik, amit csinálok. Amikor 2017 nyarán elfogadtam a Spíler TV felkérését, azt gondoltam, hogy ez csak egy kirándulás lesz, maximum egy évig csinálom. Ehhez képest azóta eltelt három és fél év. A sporttelevíziók közül mi vagyunk az egyetlenek, ahol két kommentátoros közvetítés zajlik. Úgy tűnik, ez bejött a Premier League-t követő nézőknek, ráadásul én is megtaláltam a számításaimat és a csatornánál is ragaszkodnak hozzám.

Pedig nem egy hálás munka, hiszen rengeteg kritikát kapnak a hazai szakértők.

Talán azért, mert nincsenek, hiteles, korábbi sztárjaink és nem övezi őket tisztelet a nézők részéről. Amíg az angoloknál egy Alan Shearer vagy Michael Owen osztja meg a meglátásait a nézőkkel, addig nálunk egy Rabóczki Balázs.

– Éppen ezért a lehető legfelkészültebbnek kell lennem, és megpróbálok érdekesen, viccesen, olykor nyersen fogalmazni. Nincs könnyű dolgom, hiszen 8 másodperc alatt kell valami okosat hozzátennem mondjuk egy gól után vagy egy nagy helyzetet követően, és lehetőleg olyat, amit a kommentátor nem mondott el.

Úgy tűnik, itt megtaláltad a neked való munkát, nem úgy Újpesten, ahol csak nagyon rövid ideig dolgoztál.

– Pontosan három hónapig. Önszántamból jöttem el, a próbaidőm utolsó napján hátra léptem. Olyan történésekre lettem figyelmes a klubon belül, amelyek az én értékrendembe nem férnek bele. Megjegyzem, a játékosokkal semmi bajom nem volt. Filip Pajoviccsal és Banai Dáviddal dolgoztam együtt, Pajovic abban az időben lett az NB I egyik legjobb kapusa, amihez talán én is hozzá tudtam járulni.

Fotó: ujpestfc.hu

Egyébként is jellemző rád, hogy a játékos-pályafutásod után szinte sehol nem tudtál huzamosabb ideig megmaradni. Ennek mi lehet az oka?

– Ezzel picit vitatkoznék. A REAC Sportiskolánál három évig dolgoztam kapusedzőként, majd szakmai igazgatóként, ahol 14 edzőkollégát vezettem. Ugyancsak három évig voltam a rendőrség kötelékében és most már több mint három éve vagyok a Spíler TV szakkommentátora. Az tény, hogy akadtak olyan lehetőségek, amelyek nem tartottak hosszú ideig. Ez leginkább annak köszönhető, hogy igényes vagyok magammal szemben, de ugyanúgy elvárom az igényességet a munkatársaimtól is. Ha egy közösségben nem érzem magam jól, ha úgy látom, nem tudok alkotni, akkor továbblépek. Ha hiányzik a korrektség, szóváteszem, ami nem mindenkinek tetszik.

Játékosként átéltem olyat, hogy az egyik csapattársam diszkóból esett be a meccsre. Hangot adtam a nemtetszésemnek és onnantól kezdve én lettem a gonosz ember, a besúgó.

– Meggyőződésem, hogy egy közösség csak akkor lehet sikeres, ha mindenki maximálisan oda teszi magát és betartjuk a játékszabályokat.

Nem hiányzik a futballpálya, hogy naponta edzéseket tarts?

– A kapusiskolámban és a Bodon FC-ben ki tudom élni ezt a fajta vágyamat. A Bodon FC egy kis egyesület, de már több mint 600 játékosunk van. Főleg a hátrányos helyzetben lévő gyerekeket próbáljuk felkarolni, hiszen ők sokkal könnyebben elveszhetnek a magyar futball számára.

Pár éve egy nyilatkozatodban nem voltál túl jó véleménnyel a hazai utánpótlásképzésről. Többek között ilyeneket mondtál: „A gyerekek már tízévesen is köpködnek az iskolaudvaron, és csúnyán beszélnek. Az edzőktől tréningeken csak káromkodást és sértéseket hallok.” Változott azóta a helyzet?

– Nem látok komoly elmozdulást pozitív irányba. Az elmúlt években őrületes támogatáshoz jutott a magyar labdarúgás, de az utánpótlásban ezek a gondok még mindig megvannak. A társadalom végterméke a gyerekek ilyen szintű mentalitása. Nekünk szülőknek, edzőknek van abban óriási felelősségünk, hogy jó embereket és jó játékosokat neveljünk.

– Attól még nem lesz valakiből kimagasló futballista, ha 12 évesen már külön megkülönböztetője és bójája van edzésen. Mindenkinek a saját környezetében kellene rendet raknia és akkor lenne remény.

Kapusok terén jól állunk?

– A 90-es évektől azt mondogattuk, hogy ugyan nincsenek nemzetközi szintű mezőnyjátékosaink, de vannak remek kapusaink. Az én időmben volt egy Király, Babos, Sáfár, Szűcs, Végh, Vezér, Vlaszák és még sorolhatnám.

Most van egy kétségkívül nagyon jó Gulácsink, egy Dibuszunk, de utánuk egy nagy űrt látok.

– Azt most még nem tudjuk, hogy a 18, 19 éves, külföldön védő tehetségeinkből mi lesz. Sajnos félresiklott a kapuképzés itthon. Rengeteget változott a nemzetközi foci, ezért dinamikus, a teljes koncentrációt igénylő, gladiátor-játékra alkalmas kapusokat kellene nevelnünk. Egyelőre azonban nem látom az egységes koncepciót.

Te milyen pozícióban látnád magad a legszívesebben?

– Ugyan távol kerültem a felnőtt focitól, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnék a világ legjobb edzője lenni, adott esetben az MLSZ kötelékében dolgozni. Úgy gondolom, komoly feladatokat tartogat még számomra a futball, de megváltozni már nem fogok. Ahogy a pályafutásomból is látszik, ha valahol nincs meg a komfortérzetem, nem lehet építő jellegű munkát végezni, akkor továbblépek, még akkor is, ha adott esetben 800 ezer forint helyett 75 ezret fogok keresni…

PRIVACSEK ANDRÁS