2009-ben kerültél szülővárosodból, Szekszárdról a Pécs csapatához. Előnyt jelentett számodra a kortársakkal szemben, hogy Pécsen nevelkedtél?

– Szerintem igen, mert az U17-es, U19-es csapat is az első osztályban játszott. Szekszárdon U15 fölött NB III-as csapat volt, Pécsen viszont tudtam az ifi-NB I-ben játszani, ráadásul idősebbek között. A mi csapatunkban rendre én rúgtam a legtöbb gólt, valószínűleg ezért is figyeltek fel rám. Talán mondhatjuk, hogy tehetségesnek számítottam. Nagyon jó csapatunk volt, sokkal jobb, mint a többi. Voltak nagyon nagy arányú győzelmeink, kiemelkedtünk a mezőnyből, meg is nyertük végül az ifi-bajnokságot.

18 évesen, 5 hónaposan és 9 naposan mutatkoztál be az élvonalban. Hogy jutottál ilyen gyorsan a felnőtt csapatig?

– De jó, hogy ezt számon tartod, én ennyire pontosan nem is tudtam (nevet). Kicsit szerencsém is volt, mert éppen akkor jött egy edzőváltás. Márton Gábor lett a vezetőedző, akinek rengeteg köszönettel tartozom, mert ha ő nem visz fel az első csapathoz, nem próbál ki, akkor lehet, hogy soha nem játszottam volna az NB I-ben. Először edzőmeccsen, a Kozármisleny ellen játszottam a felnőttek között, ahol gólt rúgtam és gólpasszt adtam. Ezután folyamatosan az első csapattal edzettem, és az első tavaszi mérkőzésen csereként pályára is léptem.

A te eseted különleges olyan szempontból, hogy egy ifi-élcsapatból egy NB I-es középcsapatba csöppentél.

– Nagyon nehéz alapból is ez a helyzet, egy NB I-es, NB II-es de még egy NB III-as meccs is magasabb színvonalú, mint az utánpótlás. Rögtön az élvonalban kezdtem, nem nagyon játszottam a második csapatban. Az ellenfelek sokkal rutinosabbak voltak, gyorsabban gondolkodtak, más volt a ritmus. Ezek ellenére gyorsan sikerült alkalmazkodnom, nemsokára a kezdőben is tudtam játszani, és az idény végén már gólpasszokat, illetve gólt is szereztem.

19 évesen már meghatározó játékosa voltál a Pécsnek, ez manapság már egyre kevésbé jellemző. Miért nem tudnak napjainkban betörni a fiatalok a felnőtt csapatba?

– Abban a félszezonban, amikor bemutatkoztam, egyre több lehetőséget kaptam. Nem az volt, hogy bekerültem a kezdőbe egy meccsre, aztán nem játszhattam többet. Először kaptam 30 percet, majd egy félidőt, aztán 60 percet. Márton Gábor, és a szakmai stáb fokozatosan épített be a csapatba, nem egyik pillanatról a másikra kerültem be a kezdőbe.

Van, aki megelégszik azzal, hogy bekerült a kezdőbe, aztán nem úgy dolgozik tovább. Talán ez, és a fokozatosság hiánya jelent problémát a fiataloknál manapság.

Nálam ezek nem igazán fordultak elő. A bemutatkozás utáni időszak nagyon fontos, mert odakerülni könnyebb, mint ottmaradni.

Szerinted hogyan befolyásolta a fiatal-szabály bevezetése, illetve eltörlése hazánkban az ifjú labdarúgók fejlődését?

– A korábban említett jelenségek biztosan sokaknál előfordultak a fiatal-szabály időszakában, ezért is inkább örülök annak, hogy én már kimaradtam ebből. Sokan azért játszottak, mert a klubjukat ez gazdasági előnyhöz juttatta, másrészről viszont magyar fiatalok játszottak az első-, és a másodosztályban, ami szerintem nagyon jó dolog.

Húszas éveid egy magyar futballtragédiával, a pécsi csapat megyei első osztályba történő visszaminősítésével kezdődtek. Mennyire húzta ez keresztül a számításaidat?

– Nagyon rosszul érintett, nemcsak engem, hanem az egész csapatot is. Barátságokat ápoltunk egymással, nagyon jó közösség volt. Előtte úgy gondoltam, hogy lehet, hogy Magyarországon csak ott fogok játszani. Amikor lehetett hallani, hogy nem biztos, hogy kap a csapat NB I-es licenszet, akkor már befutottak érdeklődések más csapatoktól, és váltanom kellett, mert a megye I-ben nem szívesen futballoztam volna.

A tizenkettőre szűkített élvonal csapatainak több, mint a fele szeretett volna leigazolni, voltak lehetőségeim.

Végül a Puskás Akadémiát választottad. Milyen terveket vázoltak fel eléd?

– Nagyszabásúakat. Erős csapatot akartunk építeni, hogy nagyon komoly célokért versenyezhessük. Rövid időn belül selejtezősorozatban szerettünk volna játszani, nem volt azonnal cél az Európa Liga-csoportkör, de fokozatosan szerettünk volna erősödni. Az első idény viszont nem úgy sikerült, kiestünk a csapattal.

A kiesés ellenére meghatározó játékossá emelkedtél ki, és a vésztartalékok közül Dárdai Pál válogatottjába is bekerültél a Litvánia elleni barátságos mérkőzésre.

– A meghívó nagyon meglepett. Bár tudtam játszani a legtöbb meccsen, és gólokat is szereztem, a csapat kiesett. A meglepetésen túl azonban nagyon tudtam örülni egy ilyen hírnek. A válogatottbeli csapattársak komolyabb bajnokságokban játszottak, voltak azért különbségek, de bárkihez lehetett fordulni, a magasan jegyzett játékosok is nagyon segítőkészek voltak.

Megfordult a fejedben akkoriban, hogy ismét klubot váltasz a fejlődésed érdekében?

– Megmondom őszintén, nem. Élő szerződésem volt, és az én hibám is volt, hogy kiesett a csapat, kötelességem volt segíteni a klubnak az azonnali visszajutás kivívásában. Nehéz volt az a szezon, mert az elején nagyon rosszul álltunk, sokáig a 6-7. helyen voltunk, a szájízünk is rossz volt. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de azt nem, hogy ennyire. Vincze István kinevezése után egy nagyon jó szériát hoztunk össze, az élen fordultunk, Pintér Attilával pedig szenzációs tavaszt produkáltunk, majdhogynem tökéletes volt.

Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint hogy még NB II-es játékosként bemutatkozhattál a felnőtt válogatottban: 90 percet adott neked Bernd Storck Oroszország ellen.

– Még jobban meglepődtem, mint Dárdai meghívóján. Jól futballoztam a másodosztályban, gólokat is rúgtam, mindhárom edző számított rám, de mégiscsak az NB II-ben játszottam. Örülök neki, hogy olyan teljesítményt nyújtottam, hogy onnan is felhívtam magamra a szövetségi kapitány figyelmét.

A következő idényben ismét az élvonalban szerepeltetek, a Magyar Kupában pedig egészen a döntőig jutottatok. Mint az edzőhöz közel álló játékos, mit gondolsz Pintér Attila menesztéséről, illetve arról, hogy azóta sem talált csapatot?

Nekem nagyon meglepő, hogy jelenleg nincs klubja, mert rendkívül felkészült szakember, aki bárhol dolgozott, mindig eredményeket ért el. Csodálkozom, de biztos vagyok benne, hogy rövidesen talál magának csapatot, és az a csapat eredményes lesz, mert Pintér Attila mindent megtesz a csapatai sikerességéért.

Pintér mellett nem részletezett szakmai okokból kifolyólag te is távozni kényszerültél a Puskástól. Miért épp a Diósgyőr csapatát választottad?

– Amikor kiderült, hogy távoznom kell, a Diósgyőr volt az első, rögtön megkerestek, el is kezdődtek a tárgyalások. Nagyon gyorsan sikerült megegyeznünk, mert éreztették velem, hogy nagyon számítanak rám. Korábban is volt róla szó, hogy idejövök, ezért nagyon örülök neki, hogy most itt lehetek.

A bajnokság első fele nem a vártak szerint alakult, majd következett egy, a Vidi legyőzését is magába foglaló 8 meccses veretlen széria, ezt zárta le az Újpest ellen elszenvedett 5-0-s vereség. Mivel magyaráznád a Diósgyőr formaingadozását?

– Amikor ideérkeztem, zsinórban 6 vereséget szenvedtünk el. Az nagyon rossz, és nehéz időszak volt. A végén már általánosságban jól nézett ki a játékunk, de hiányzott az eredmény, illetve hibákat követtünk el. Rajtunk kívül senki nem hitt benne, hogy ennek egy jó sorozattal tudunk véget vetni. Nagyon összeállt a csapat, ezért is sajnáljuk az Újpest elleni 5-0-s vereséget. A veretlen időszakban megmutatottakból semmi nem látszott, ebből tanulnunk kell, mert most ismét a kiesőzóna közelében állunk.

Vissza kell térnünk ahhoz az alázathoz, amit korábban mutattunk, bár én most sem éreztem úgy, hogy a csapatból bárki is úgy lépett volna pályára, hogy minket nem lehet megverni. Próbáltuk megfejteni a vereség okát, de most a Fradi ellen meg kell mutatnunk, hogy az csak egy kisiklás volt. Az a Diósgyőr, amelyik megverte a Vidit, képes lehet bármire.

A jelenlegi formádat tekintve mennyire tartod magad közel a válogatotthoz?

– Az idény nem kezdődött jól, ezt én is éreztem, a Puskás Akadémiánál nem úgy ment a játék. Amióta Diósgyőrben vagyok, jó formában játszom, sikerült már gólt, gólpasszokat szereznem, és nagyon örülök, hogy újra magamra találtam. Miskolcon megismerkedtem egy számomra nagyon fontos személlyel, neki is köszönhető, hogy egyre jobban megy a játék. Ha így tudom folytatni, talán lehet esélyem.

Olyan technikás játékosokkal kell megküzdened a kezdőbe kerülésért, mint Kovács István, Kalmár Zsolt, vagy Holman Dávid. A te képességeid közül mi lehetne leginkább a válogatott hasznára?

– A nemzetközi tapasztalat mellettük szól, de a passzjátékom, illetve a játékintelligenciám alapján nekem is helyem lehet a válogatottban, ha kitart a formám, a Diósgyőrrel is jól szereplünk, és Marco Rossi is bizalmat szavaz nekem.

Ez a játékintelligencia adott esetben a Vidiben, vagy a Fradiban is megállná a helyét?

– Ez jó kérdés (nevet). Erre most úgy tűnik, hogy nincs esély, mert ezek a csapatok inkább külföldi játékosokban gondolkodnak. Próbálom a legjobbamat nyújtani, majd elválik, hogy erre felfigyel-e valaki, illetve hogy hogyan alakul a pályafutásom. Egyelőre nem gondolkodom sem külföldben, sem másik magyar csapatban, mert jól érzem magam Diósgyőrben.

Mennyire vagy elégedett eddigi pályafutásoddal?

– Kisgyermekként arról álmodtam, hogy játszhassak az NB I-ben, ez teljesült. Később a célok közé került az is, hogy külföldön is kipróbáljam magam. 24 éves vagyok, talán lehetett volna bennem több, de nem lehetek elégedetlen, mert már közel 150 NB I-es meccsen pályára léptem. Nagyon nagy elismerés, hogy minden edzőmnél alapemberként játszottam, szerintem ez a legfontosabb. Csak gondolati szinten, lehetnék most nagyobb csapatban is, de ott biztosan nem játszanék annyit.

Szívesebben játszom egy olyan klubban, amelyik nem a legnagyobb itthon, de komoly múlttal rendelkezik, és játéklehetőséget biztosít nekem. Nem szeretnék azért egy nagyobb csapatnál lenni, hogy elmondhassam magamról, hogy ott vagyok, közben meg a padon ülök.

WERNIGG MÁRTON