Hat éve a DAC tulajdonosa, amely azóta rohamosan fejlődik. Nem hívták ez idő alatt magyarországi klubok, hogy szálljon be nálunk is a futballba?

– Ha arra kíváncsi, hogy a DAC-ot lecserélném-e egy NB I-es csapatra, akkor egyértelmű nem a válaszom – kezdte Világi Oszkár a csakfoci.hu-nak. – Dunaszerdahelyiként érzelmileg is kötődöm a csapathoz és motivál, hogy minél eredményesebbek legyünk. Az viszont érdekes felvetés, hogy a DAC mellett lenne-e értelme másik klubbal is foglalkoznom? Bizonyára lenne, de abban már nem vagyok biztos, hogy erre jutna megfelelő mennyiségű energiám és persze anyagi szempontból az sem mindegy, hogy egy vagy két klubot kellene eltartanom. Az biztos, hogy izgalmas transzfereket lehetne nyélbe ütni, amiből a magyar és a szlovák foci is profitálhatna.

Volt egyébként konkrét megkeresésem egy vidéki NB I-es klubtól, de nem született megállapodás.

Van olyan magyarországi klub, amelynek működése példaértékű az Ön számára?

– A Fradi és a Vidi közép-európai tekintetben egyre nagyobb klubnak számít. A mindennapjaikba ugyan nem látok be, de több területen is tetten érhető a professzionalizmusuk, például a külső megjelenésben, a szurkolókkal való kapcsolattartásban és most már nemzetközi szinten is vannak eredményeik. Próbálunk mi is minél profibbá válni, szeretnénk minél jobban kiszolgálni a szimpatizánsainkat, de szakmai területen is folyamatosan fejlődünk. Nagy dolognak tartom azt is, hogy most már az összes pályánk be van kamerázva, így az edzések alatt is mérni tudjuk a játékosok teljesítményét.

Mennyire utópisztikus elképzelés, hogy egyszer majd a DAC keretének nagyobb részét magyar nemzetiségű játékosok alkossák?

– Ez merész gondolat lenne, hiszen szűkítené a merítési lehetőségünket. Az a tervünk, hogy minél több helyi, a saját akadémiánkon nevelkedett fiatalt tudjunk beépíteni a csapatba. A DAC mindig is egy befogadó klub volt, szívesen jöttek hozzánk a csehek vagy a szlovákok is.

Az a légkör, az a hangulat, ami a mi meccseinken tapasztalható, mindenkit magával szippant nemzetiségtől függetlenül. A szlovák játékosaink lehet, hogy nem értik a szurkolói rigmusokat, de érzik, hogy ez egy hatalmas erő, ami mögöttük áll.

Mi kellene ahhoz, hogy a DAC megtegye az utolsó lépést és felvidéki csapatként megnyerje a szlovák bajnokságot?

– Meg kellene előzni a Slovant….Két teljesen más filozófia mentén felépített klubról beszélünk. Míg a Slovan nagy pénzért vásárol játékosokat, a mi koncepciónk az, hogy egy rutinosabb mag köré olyan fiatalokat építsünk be, akikkel eredményesek lehetünk. Mi ebben hiszünk és ezzel a módszerrel értük el az eddigi eredményeinket, nem akarok olyan filozófiájú csapatot, amilyen a Slovan. A két klub költségvetését nem lehet összehasonlítani. Ennek ellenére a pályán az egymás elleni mérkőzéseken el tudjuk tüntetni ezt a különbséget. Az idei szezonban minden „nagy” csapatot legyőztünk, de sajnos a „kicsik” ellen értékes pontokat veszítettünk, míg a Slovan stabilabb, kiegyenlítettebb játékra képes.

Az elmúlt években László Csaba és Marco Rossi személyében két olyan edzővel is dolgozott, akik korábban az NB I-ben tevékenykednek. Milyen véleménnyel van róluk?

– Mindegyik edző abban a stádiumban érkezett hozzánk, amikor hozzá tudott tenni a csapat eredményességéhez.

László Csaba egy rossz széria után hozta fel a DAC-ot, rengeteg érzelmet vitt a munkába, remek volt az atmoszféra az öltözőben. Egy idő után azonban már másfajta edzőre volt szükségünk, Marco Rossinál nagyobb volt a taktikai fegyelem a pályán, ezáltal újabb szintet tudtunk lépni.

Rossi a DAC-tól került a magyar válogatott kispadjára. Egyértelmű volt, hogy elengedi?

– Az üzletben nincs helye az érzelmeknek. Tisztában vagyok vele, hogy mekkora kihívás egy edző számára a magyar válogatott irányítása és ettől nem akartuk megfosztani Rossit. Arról nem is beszélve, hogy aki évekig Budapesten élt, annak ingerszegény közeg lehet Duanszerdahely, egy 23 ezres kis város. Nekünk soha nem könnyű edzőt választani, hiszen az ambiciózusabb szakemberek egyfajta lépcsőfokként tekintenek a DAC-ra. Más lenne a helyzet, ha rendszeresen játszani tudnánk mondjuk az Európa Liga csoportkörében, ami már megfelelő motiváció lehet egy komoly edző számára is.

A szlovák és a magyar válogatott is pótselejtezőn vívhatja ki az Eb-részvételt. Melyiknek van erre nagyobb esélye?

– Annak örülnék, ha mindkét válogatott kijutna az Európa-bajnokságra, hiszen ez mindkét ország labdarúgásának jót tenne.

Játéktudásban erősebb a szlovák csapat, hiszen komolyabb bajnokságokban szerepelnek a játékosai, a magyar válogatott viszont csapatként talán egységesebb, sokszor lehetetlennek tűnő feladatot is képes megoldani.

– A selejtezőcsoportban ugyan mindkét egymás elleni meccset a szlovákok nyerték, a magyarok viszont legyőzték a horvátokat és Walest is, ami nem kis teljesítmény.

Többször beszélt már arról, hogy létre kellene hozni egy közép-európai bajnokságot. Ennek van realitása?

– Ha azt akarjuk, hogy a közép-európai foci tényező legyen az európai labdarúgásban, akkor ezt meg kell valósítanunk. Nem ma, nem holnap, de 5-10 éven belül el kell indítanunk egy ilyen bajnokságot. Tudom, hogy egyelőre „ezer” dolog szól ellene, de ezért érdemes már most elkezdenünk az egyeztetéseket.

Jelenleg a szlovák és a magyar futball marketingértéke is kicsi, de ha a két ország legjobb csapatai egy ilyen bajnokságban szerepelnének, ez jelentősen megnőne.

– Nem beszélve a közvetítési és egyéb kereskedelmi jogokról, amelyek komolyan felértékelődnének. Sportszakmai szempontból is értékes lenne, hiszen a játékosok jobban tudnának fejlődni, ha hétről-hétre erős osztrák és cseh csapatok ellen játszanának, így a válogatottjaink is csak profitálhatnának ebből.

Köztudott Önről, hogy gyerekkorától imádja a futballt. Melyik magyar csapat volt a kedvence?

– Dunaszerdahelyen egy lakótömbben nőttem fel, a stadiontól 100 méterre. Természetesen a DAC volt a mindenem, de emellett a magyarországi csapatokat is figyeltük.

Hárman voltunk jó barátok, egy vasasos, egy dózsás, és én, aki a Fradinak szurkolt. A Fradival tudok azonosulni, van történelme, hatalmas szurkolói bázisa, ezáltal pedig egy különleges atmoszférája a meccseinek.

Azt mondják Önről a „jóindulatú” barátai, hogy négy nyelven beszél, de mindegyiket töri…

– Ez egy kedves kötekedés a részükről. Az anyanyelvemen kívül beszélek szlovákul, csehül, oroszul, majd később angolul is megtanultam. Biztos nem vagyok perfekt, de megértetem magam. Az igaz, hogy előfordultak olyan szituációk, amikor a barátaim rákérdeztek egy-egy speciális szóra, hogy az mit jelent mondjuk szlovákul vagy csehül, és nem jutott eszembe azonnal.

A legenda szerint akkora DAC-szurkoló volt már fiatalon is, hogy az esküvője napján is kedvenc csapata meccsére ment. Ez valóban megtörtént?

– Ez nem legenda, ez valóban megtörtént. Felvettem az esküvői öltönyömet és kisétáltam a stadionba. Sajnos azonban csak az első félidőt láthattam, mivel oda kellett érnem a szertartásra. Ennek már 35 éve. Mondtam is a feleségemnek az évfordulónk alkalmával, hogy „látod, most is DAC-meccsre megyek, de ezúttal végig maradok”.

Amióta a DAC tulajdonosa, sok mindent elért a csapattal, egy valamit azonban nem sikerült: Mangalacit nem tudta megszerettetni a szurkolókkal. Csalódott emiatt?

– Nagy küzdő vagyok, a végtelenségig védem a saját elképzelésemet. Szerintem jó ötlet lett volna, Mangalacit „kinevezni” a DAC kabalájának. A szurkolók azonban másképp gondolták, amit elfogadtam. Imádtam ezt a figurát, akinek egyébként a mai napig van fan tábora. Nagyon profin felépítettük, ahogy vonattal megérkezett, elfoglalta a szobáját a szállodában, majd egy szívhez szóló levelet is felolvasott a szurkolóknak.

Megvolt benne a báj, a humor és az egyéni sztori, hiszen a mangalica mindent túlélt és egy őshonos magyar állat. Mangalacinak lelke volt, de a szurkolók a lelke helyett csak a fizikai valóját látták…

A DAC-érzés…

Nagy vendégszerető hírében áll. A DAC meccseit rendre sok művész, sportoló, politikus látogatja. Milyen hatással van rájuk a stadionban tapasztalható légkör?

– Sok magyarországi barátomat, ismerősömet is el szoktam hívni a meccsekre, a tankcsapdás srácokkal például nagyon szoros lett a kapcsolatunk. Itt mindenki megtapasztalhatja, hogy egy DAC-meccs sokkal több, mint egy szimpla futballmérkőzés. Ilyenkor megértenek valamit a kisebbségi létből, látják, hogy itt emocionálisan túlfűtött a légkör, rendszeresen több ezren éneklik a Nélküledet és a Himnuszt. Ilyet csak nálunk lehet átélni, ez a DAC-érzés….

PRIVACSEK ANDRÁS